Chiao!
Sokáig nem volt most bejegyzés, bocsánat. Mostantól igyekszem gyakrabban hozni, akármennyire is sok a tanulnivaló, vagy a sorozat, vagy nő a lustaságom.
Aztán máshova is írok, so az ötleteim kezdenek fogyni... Ráadásul még Narniába is hivatalos vagyok, de reményeim szerint a második bejegyzés hamar nyilvánosságra kerül.
Szerintem ennyi duma elég is volt, jó olvasást!
***
A gyermek sírása egyre hangosabb, az idegeim pattanásig feszülnek. Elegem van az egészből, és dühömben egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Aztán elmosolyodom. Lassan, gúnyosan, és olyan indulattal, hogy kis híján magam is megijedek tőle. De inkább csak előveszem a konyhakést, a legnagyobban, amit még nem használtam, és olyan szépen csillog, ahogy rásüt a napfény. Elnevetem magan, majd a nappali felé sétálok. Önelégült vigyorral az arcomon a gyerekágy mellé lépek. Negédesen felé hajolok.
- Mondanám, hogy rohadj meg - suttogom kedvesen -, de sajnos nem rohadhat meg, aki alapból az - mosolyodom el újra, majd egy határozott mozdulattal ledöföm a gyereket.
- Eddig nem történt semmi, ezért szakad most minden rád? - vonta fel a szemöldökét Calum. Letöröltem a verejtékező homlokomat, majd gyorsan teletöltöttem a poharamat vízzel.
- Lehet - nyögtem. - Bocsi, ha zavarlak.
- Nem zavarsz. Azt sem értem, hogy eddig miért nem hívtál fel, legalább beszélhettél volna - ráncolta a szemöldökét. Lesütöm a szemem. A rémálmok lassan mindennapok részévé vált, és kezdtem elég rosszul viselni. Ezért esett jól, hogy Calum átjött csekkolni, hogy vagyok, kicsit törődött velem.
- Sok munkátok van - céloztam a készülő albumukra.
- Semelyik se olyan fontos, mint te - jelentette be határozottan, mire lesütöttem a szemem.
Össze voltam zavarodva. Michael, de főleg Ashton amikor csak tudták, folyamatosan üzenetekkel és telefonhívásokkal bombáztak. Az utóbbitól még Lucy is értesült a történtekről, azóta egyre többet Skypolunk.
Lucy. Nem tett be neki a távolság, olyan, mintha még mindig velünk lenne, azt például tudom, hogy Ashtonnal szinte már járnak, de szorosabb kötelék is fűzi, vele is gyakrabban beszél.
Igazából ez megnyugtat, már hogy Luke egyáltalán beszél valakivel. Michael és Ash gyakran viccel azzal, hogy Calummel időzíthettünk volna jobban is, Luke alig tud segíteni a közeledő album létrejöttében. Vagyis írta a dalokat, énekelte a sorait, de a többiek állítása szerit más volt, ritkábban beszélt, sőt, még egyáltalán nem szólalt meg, és Calumre rá sem nézett sohasem.
Két teljes hete egyre inkább zuhanok magamba, kezdek visszaesni abba az állapotba, melyet leginkább szeretnék elfelejteni, abba a helyzetbe, azoknak az érzéseknek a sodrába, amelyek ide juttattak.
- Miért nem töltöd fel a telefonod? - kérdezte hirtelen Calum. Összerezzentem - teljesen megfeledkeztem róla. Noha az unalom elűzése, és a "munkám" miatt rendszeresen látogatásomat teszem a stúdióban, távolabbinak érzem a fiúkat magamtól, mint valaha az ismertségünk alatt.
- Nem találom a töltőm - hazudtam könnyedén.
- Az ágyadhoz legközelebb lévő konnektorban van - vonta meg a vállát Calum.
- Honnan veszed?
- Mindig oda rakod - fürkészett félrebillentett szemekkel. Beharaptam az ajkam, bólintottam, majd sietősen a szobám felé vettem az irányt, mintha olyan fontos lenne feltölteni az átkozott mobilom.
- Nemsokára indulok a stúdióba... Jössz velem? - lépett be ő is a szobámba.
Biccentettem, majd félrebillentettem a fejem. Olyan volt, mintha filmként lenne levetítve előttem az életem, egy borzalmas, rosszul bevágott, elírt forgatókönyvű alkotás, melynek sosem lesz vége, örökké tartó élettelen foltok takarják majd el a műhöz írt reményeket. De nem volt az a tükör, mely teljes pontossággal levetítette volna nekem a valóságot, a sötétben tapogatózva próbáltam megtalálni a helyes kiutat.
- Megy ez neked jobban is, drága Lukas - mosolyogtam. Luke sandán rám nézett, majd vigyort erőlködött ki, annyira észrevehető volt a hamisság, hogy szinte azt kívántam, bárcsak inkább el se mosolyodott volna.
- Tarthatnánk szünetet? - kérdezte a többiektől. Mindenki fáradtan bólintott egyet, én pedig megvártam, amíg mind leülnek mellém, majd átnyújtottam nekik a kihűlt kávéjukat. Ashton készségesen megörökítette a pillanatot - a képen leginkább én látszottam, ahogy a kapucnim alatt somolygok.
- Szerintem írjátok át egy picit az utolsó dal szövegét - vettem elő a papírokat.
Michael gyorsan odahajolt - Hol?
Éreztem a borotválatlan arcát, annyira közel volt. Kicsit hátrahajoltam.
- Itt - böktem a sorokra. - Morbid.
- Lehet... De így jó nem?
- Egy bizonyos fokig tényleg jó... Aztán már kiráz a hideg - nevettem.
- Mióta vagy ilyen félős? - kérdezte Calum.
- Mióta nem tudom, mit hoz a holnap - vontam meg a vállam. Amikor rájöttem, mi csúszott ki a számon a szívverésem kihagyott egy ütemet, aztán ahogy megláttam a Luke arcán átfutó fájdalmat kicsit dühös lettem. Elvégre ő volt az, aki megcsalt Baley -vel, és most ő volt az, aki jobban szenvedett. Én sem voltam tisztességes, de az egyetlen vigasztalásunk az volt, hogy mindketten szeretjük még a másikat, bár nincs sok esély az újrakezdése. A remény halvány szikrája cikázott közöttünk, de ez a kis tűzről pattant sosem volt elég.
- Ezt kihúzzuk, és folytassuk szerintem a másikkal - törte végül meg a csendet Michael.
- Holnap - kezdte Calum. - Szabadnap van, mi pedig a vidámparkba látogatunk.
- Vidámparkba? - kérdeztem furán. Elmosogattam a vacsoráról maradt edényeinket, és kezdtem elhinni, hogy jó ötlet volt elhívni Calumot.
- Igen. De nem a kis szarba. Az extrém verzióba megyünk, tudod, ahova személyi kell, hogy beengedjenek.
- És miért megyünk oda? - kérdeztem értetlenül. - Ashton, Michael és Luke is rábólintott?
- Ashton és Michael, főleg Luke nem jön. Csak mi. És azér megyünk, hogy egy kicsit kimozdulj és jól érezd magad. Olyan vagy, mint egy zombi.
Dühös grimaszt vágtam - Nem.
Calum elnevette magát, majd játékosan összeborzolta a hajamat.
- Nyugodj meg, nem randi.
- Ettől nem nyugszom meg... Mégis mekkora a hullámvasút?
- Fejből nem tudom, de átfordul, iszonyat gyorsan repeszt, és elég laza öve van.
Elkerekedtek a szemeim.
- Nyugi Hannah! Az adrenalin az egyik legjobb dolog a világon.
Aznap este minden annyira tökéletes volt. Calummel pont olyanok voltunk, mint két legjobb barát, vele volt a legkönnyebb felejteni. Ezzel párhuzamosan ő is volt az, akivel a legtöbb emléket kellett elsikálnom, a titkaink összetartottak bennünket.
- Mennem kell - sóhajtotta halkan Calum.
- Még ne! Kérlek... - győzködtem. Elmosolyodott.
- Holnap itt találkozunk.
- Ennek az égvilágon semmi értelme. Pár óra... Félek a sötétben - próbálkoztam.
Calum elnevette magát - A többiek rosszat gondolnak majd.
- Nem érdekelnek a többiek.
- De engem igen... Vagyis attól függ.
- Mitől? - zavarodtam meg.
- Hogy mennyire kényelmes a kanapéd - kacsintott Cal, mire elnevettem magam, és biztosítottam, hogy talán még puhább is, mint az ágyam. Ez pedig elég érv volt ahhoz, hogy este mosolyogva aludjak el, tudván, hogy a nappalimban Calum éppen az igazak álmát alussza.
- Sok munkátok van - céloztam a készülő albumukra.
- Semelyik se olyan fontos, mint te - jelentette be határozottan, mire lesütöttem a szemem.
Össze voltam zavarodva. Michael, de főleg Ashton amikor csak tudták, folyamatosan üzenetekkel és telefonhívásokkal bombáztak. Az utóbbitól még Lucy is értesült a történtekről, azóta egyre többet Skypolunk.
Lucy. Nem tett be neki a távolság, olyan, mintha még mindig velünk lenne, azt például tudom, hogy Ashtonnal szinte már járnak, de szorosabb kötelék is fűzi, vele is gyakrabban beszél.
Igazából ez megnyugtat, már hogy Luke egyáltalán beszél valakivel. Michael és Ash gyakran viccel azzal, hogy Calummel időzíthettünk volna jobban is, Luke alig tud segíteni a közeledő album létrejöttében. Vagyis írta a dalokat, énekelte a sorait, de a többiek állítása szerit más volt, ritkábban beszélt, sőt, még egyáltalán nem szólalt meg, és Calumre rá sem nézett sohasem.
Két teljes hete egyre inkább zuhanok magamba, kezdek visszaesni abba az állapotba, melyet leginkább szeretnék elfelejteni, abba a helyzetbe, azoknak az érzéseknek a sodrába, amelyek ide juttattak.
- Miért nem töltöd fel a telefonod? - kérdezte hirtelen Calum. Összerezzentem - teljesen megfeledkeztem róla. Noha az unalom elűzése, és a "munkám" miatt rendszeresen látogatásomat teszem a stúdióban, távolabbinak érzem a fiúkat magamtól, mint valaha az ismertségünk alatt.
- Nem találom a töltőm - hazudtam könnyedén.
- Az ágyadhoz legközelebb lévő konnektorban van - vonta meg a vállát Calum.
- Honnan veszed?
- Mindig oda rakod - fürkészett félrebillentett szemekkel. Beharaptam az ajkam, bólintottam, majd sietősen a szobám felé vettem az irányt, mintha olyan fontos lenne feltölteni az átkozott mobilom.
- Nemsokára indulok a stúdióba... Jössz velem? - lépett be ő is a szobámba.
Biccentettem, majd félrebillentettem a fejem. Olyan volt, mintha filmként lenne levetítve előttem az életem, egy borzalmas, rosszul bevágott, elírt forgatókönyvű alkotás, melynek sosem lesz vége, örökké tartó élettelen foltok takarják majd el a műhöz írt reményeket. De nem volt az a tükör, mely teljes pontossággal levetítette volna nekem a valóságot, a sötétben tapogatózva próbáltam megtalálni a helyes kiutat.
- Megy ez neked jobban is, drága Lukas - mosolyogtam. Luke sandán rám nézett, majd vigyort erőlködött ki, annyira észrevehető volt a hamisság, hogy szinte azt kívántam, bárcsak inkább el se mosolyodott volna.
- Tarthatnánk szünetet? - kérdezte a többiektől. Mindenki fáradtan bólintott egyet, én pedig megvártam, amíg mind leülnek mellém, majd átnyújtottam nekik a kihűlt kávéjukat. Ashton készségesen megörökítette a pillanatot - a képen leginkább én látszottam, ahogy a kapucnim alatt somolygok.
- Szerintem írjátok át egy picit az utolsó dal szövegét - vettem elő a papírokat.
Michael gyorsan odahajolt - Hol?
Éreztem a borotválatlan arcát, annyira közel volt. Kicsit hátrahajoltam.
- Itt - böktem a sorokra. - Morbid.
- Lehet... De így jó nem?
- Egy bizonyos fokig tényleg jó... Aztán már kiráz a hideg - nevettem.
- Mióta vagy ilyen félős? - kérdezte Calum.
- Mióta nem tudom, mit hoz a holnap - vontam meg a vállam. Amikor rájöttem, mi csúszott ki a számon a szívverésem kihagyott egy ütemet, aztán ahogy megláttam a Luke arcán átfutó fájdalmat kicsit dühös lettem. Elvégre ő volt az, aki megcsalt Baley -vel, és most ő volt az, aki jobban szenvedett. Én sem voltam tisztességes, de az egyetlen vigasztalásunk az volt, hogy mindketten szeretjük még a másikat, bár nincs sok esély az újrakezdése. A remény halvány szikrája cikázott közöttünk, de ez a kis tűzről pattant sosem volt elég.
- Ezt kihúzzuk, és folytassuk szerintem a másikkal - törte végül meg a csendet Michael.
- Holnap - kezdte Calum. - Szabadnap van, mi pedig a vidámparkba látogatunk.
- Vidámparkba? - kérdeztem furán. Elmosogattam a vacsoráról maradt edényeinket, és kezdtem elhinni, hogy jó ötlet volt elhívni Calumot.
- Igen. De nem a kis szarba. Az extrém verzióba megyünk, tudod, ahova személyi kell, hogy beengedjenek.
- És miért megyünk oda? - kérdeztem értetlenül. - Ashton, Michael és Luke is rábólintott?
- Ashton és Michael, főleg Luke nem jön. Csak mi. És azér megyünk, hogy egy kicsit kimozdulj és jól érezd magad. Olyan vagy, mint egy zombi.
Dühös grimaszt vágtam - Nem.
Calum elnevette magát, majd játékosan összeborzolta a hajamat.
- Nyugodj meg, nem randi.
- Ettől nem nyugszom meg... Mégis mekkora a hullámvasút?
- Fejből nem tudom, de átfordul, iszonyat gyorsan repeszt, és elég laza öve van.
Elkerekedtek a szemeim.
- Nyugi Hannah! Az adrenalin az egyik legjobb dolog a világon.
Aznap este minden annyira tökéletes volt. Calummel pont olyanok voltunk, mint két legjobb barát, vele volt a legkönnyebb felejteni. Ezzel párhuzamosan ő is volt az, akivel a legtöbb emléket kellett elsikálnom, a titkaink összetartottak bennünket.
- Mennem kell - sóhajtotta halkan Calum.
- Még ne! Kérlek... - győzködtem. Elmosolyodott.
- Holnap itt találkozunk.- Ennek az égvilágon semmi értelme. Pár óra... Félek a sötétben - próbálkoztam.
Calum elnevette magát - A többiek rosszat gondolnak majd.
- Nem érdekelnek a többiek.
- De engem igen... Vagyis attól függ.
- Mitől? - zavarodtam meg.
- Hogy mennyire kényelmes a kanapéd - kacsintott Cal, mire elnevettem magam, és biztosítottam, hogy talán még puhább is, mint az ágyam. Ez pedig elég érv volt ahhoz, hogy este mosolyogva aludjak el, tudván, hogy a nappalimban Calum éppen az igazak álmát alussza.
