2. Bejegyzés-When We Stand Thogether

Sziasztok!
Gondoltam megírom a 2. bejegyzést! :) Remélem elnyeri a tetszéseteket, mindenesetre, a kommentelés, feliratkozás lehetősége még mindig áll (ha éltek a lehetőséggel, nagyon örülök :)), és egy kis kritikára is mindig vevő vagyok.
Jó olvasást; Évii

A srácok elképesztőek. Este csaptunk egy "bulit" a tiszteletemre. Khm. Ez abból  állt, hogy megmutatták a neten, miféle üzeneteket kapnak, (házassági ajánlatokat, egy kislány ötödik szülinapjára való meghívást, hashajtó-reklámban való részvételt) belehallgattattam az új dalaikba, amiket a turnéjuk alatt írtak, és felkészülhettem arra az eszméletlen sok baromságra, amik az ők életmódjukhoz tartozott (négy fiatal srác bezárva egy hotelszobába). Noha a társaság és a körülmények nagyon hívogatóak voltak, mégis valahol belül még megvolt a visszahúzódó énem. Amikor már hullafáradtak lettünk, megmondtam, hogy én visszamegyek a szobámba, hisz még tulajdonképpen be sem rendezkedtem. Erre csak szimplán  bólintottak, és hagyták, hogy elmenjek. Akkor kezdett el gyanús lenni az egész. Bevallom, nem volt szép dolog, de hát minden parihoz járt egy kis alkohol, és talán ennek köszönhetően jutottam  arra a következtetésre, hogy visszamenjek hallgatózni. 
-Belevaló a csaj-hallottam a hangokat. Mivel, már sikerült megtanulnom a neveket, feltételeztem, hogy ez bizony Michael volt.
-Jaja, nem kispályás.-Calum?
-Én is elfogadnám.-Ashton ? Ez komoly?
-És veled mi a helyzet öregem?-halottam Calum hangját. Sejtettem, hogy az üzenet Luke-nak szól, hisz ő még nem nyilatkozott. A buliban ő is felszabadultabb volt, mégis kicsit távolságtartóbb, mint a másik három. A nyápic frontember.
-Utálom. Túlságosan hasonlít rá...-hallatszott a válasz. A lélegzetem megakadt.
-Neked mindenki hasonlít rá.
-Igen. De ő más. Ő hasonlít rá. Túlságosan. Mi van, ha az ikre?
-Francba haver, ez már komolyan túlteng a nyálban. Felejtsd már el a csajt! Beszéltél vele vagy....egy órát. Egész életedben!
-Az elég is volt.
-Fúj Luke, szerintem neked betett az alkohol-röhögött Michael.
Utáltam. Utáltam, hogy ott maradtam. Utáltam Luke-ot. Utáltam, hogy utál. Utáltam, hogy van valami, amiről nem tudok. Utáltam, hogy életem első barátaim az ő haverjai. Utáltam, hogy körülöttük mindent utálok.
A szobámban csak hajigáltam a ruhákat. Azért egy kicsit jó érzés volt, hogy csak annyi problémám van, hogy egy pasi nem kedvel. Ha egész életemben, ennyi lesz a legnagyobb tragédia, én komolyan szenté avatom a dokit. Ilyesmi gondolatokkal feküdtem be az ágyba, és sokáig csak dúdolgattam, majd lassacskán elaludtam.

Reggel korán keltem. Hajnali négykor. És nem tudtam vissza aludni. Dühösen pattantam ki az ágyamból, és mentem ki az erkélyre, hisz tudtam, hogy mi okozta az alvatlanságomat. Kicsi korom óta nem igazán tudom elfogadni, ha valaki nem szeretet, és nem tudok igazán békés lenni, amikor tudatában vagyok annak, hogy valahol valaki éppen gyűlöl.
Kiültem a korlátra. Alattam hét méternyi mélység. magasabban voltam, mint gondoltam. A fekete térdig érő, bő pólómon, ami a pizsama szerepét töltötte be ezen az éjszakán, könnyen átfújt a korai szél. A téli reggel kellően hűvös volt ahhoz, hogy jeges borzongás járjon át, de valahogy jól esett.
-Te meg mit csinálsz ott?-hallottam a kérdést. Annyira hirtelen jött, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, de könnyen meg is találtam utána. Néhány másodperc múlva az adrenalin lüktetése is aláhagyott. Az erkélyeken két szobánként kell osztozni...francba.
-Jézusom megijesztettél!-néztem rá...Luke-ra. "Mit keres itt? Mi a francért kelt fel korán? És miért, miért kell mindennek olyan rohadtul filmbe illőnek lennie?"
-Bocsánat, nem volt szándékos.-vonta fel a szemöldökét. Aztán megszólalt a fejemben a vészcsengő. Egy szál pólóban vagyok, (ha térdig érőben is) és éppen egy pár centis korláton ülök, ami kb. 7 méter mélységtől választ el.
-Öhm...Szeretem a téli reggeleket a szabadban tölteni.-makogtam. Rajta egy fekete pulcsi és egy kockás, hosszú pizsigatya volt. Bár, a rajongók ezt biztos nagyon "szexinek" találták volna, de engem ez nem hatott meg. Egy normális pizsama.  Egy szinte normális srácon.
-És ezt miért egy korláton üldögélve, egy szál....pólóban teszed meg?-vigyorgott. Dühös lettem.
-És te mit foglalkozol azzal, hogy én mit csinálok?-kérdeztem gúnyosan.
-Gondoltam tisztában szeretnék lenni vele, kit fogadtak be a többiek, de nem kell aggódni, ha onnan leesel, volt még elég jelentkező ahhoz, hogy egy nálad jobb segítséget is alkalmazni tudjunk!-közölte, gúnyosan megnyomva a "leesel" szót.
-Tudod ki akarna ezek után hozzátok jönni! Az alkalmazott már az első napon leesett az erkélyről.
-Hm....nem kéne nekik ezt megtudniuk.
-De meg fogják tudni.
-Halott leszel.
-Te is.
-Én? Miért lennék? Én boldog leszek!
-Magammal rántalak.
-Megkapaszkodom.
-Nem tudnál.
-Én nem vagyok olyan gyenge, mint te.
-Én sem vagyok. Tudnád, ha egy kicsit is ismernél. 
-Haha, szóval itt a baj? Nem ismerlek, mi?
-Ez nem baj. De előbb ne mondj semmit rólam. Fogalmad sincs, ki vagyok.-Néztem mélyen a szemébe. Ő is visszanézett rám, hasonló komolysággal. Én szakítottam meg, nem bírtam, és muszály volt pislognom, és félrenéznem. Luke elmosolyodott. Leköptem a lába elé, és méltóságteljesen bementem a lakosztályomba. Ahogy behúztam az ajtót, még láttam, hogy Luke gúnyosan mosolyogva megcsóválja a fejét.

Reggel hatkor a fiúkért jött a limuzin és elvitt minket a következő koncertjükre. Mivel még sosem ültem ilyen járgányban, csodálkozva néztem szét. A fiúk, mintha csak az otthonuk lenne, kényelmesen elhelyezkedtek, röhögtek, és szórakoztak. A menedzserük, Mr.Evans elől ült, a sofőr mellett. A srácokkal én jól szórakoztam, kivétel ez alól persze Luke. Kerültük egymást, rá se néztünk a másikra, de a többi három fiú adta a hangulatot, szóval elvoltunk. A legjobban az tetszett, amikor a volt csajaikról nosztalgiáztak.
-És Michaelnek volt az az öreg nénike is!-röhögött Calum.
-Tényleg, az mekkora volt már!-törölgette a szemét Ashton.
-Mi történt?-mosolyodtam el.
-Egy nő meglátta Mikeyt a mekiben, amikor zabáltunk...-röhögött Ashton.-És..És...
-Odament hozzá!-csapkodta a térdét Cal.-És megkérdezte...
-Hogy tudott modern és kifinomult frizurát csinálni?-utánozta szegény nénikét Michael. Ekkor jött el az a pillanat, hogy már én is lefordultam a székről.
-Győzködte, hogy csináljon neki is!-bólogatott vörös fejjel Cal.-Várj, csak? Luke! Te levideóztad, nem?-nyugodott meg kissé. De biztos voltam benne, hogy amint elindul a felvétel, rögtön jön a röhögőgörcs is.
-Az nem rá tartozik.-vigyorgott Luke. Aztán rezgett a telefonja és írt valamit. Ez volt az első eset, amikor meg is nézte az üzenetét. Addig fontosabb volt neki a röhögés a barátokkal, (meg az ellenséggel).
-Ne már öreg! Ő a haverunk!-szorított magához Mikey. Én rácsaptam a fejére, amire mi, négyen jót derültünk. Luke meg tovább írta az akármit.
-Ne már öreg!-kezdte Cal is-Néhány napja tök fura vagy....
-Nem néhány napja. Tegnap óta. Mióta megjött ez a kis ribi hozzánk.
-Luke, bratyó, szívtál?-vonta fel szemöldökét Ash.
-Nem.
-Na jó, ebből elég. Legyél csak hülye, depis némber, mit bánom én, de rám kérlek ne tegyél megjegyzéseket, mert nem tettem még ellened semmit!
-Igaza van. Ne ribizd le, csak mert te nem kedveled. Nem is ismered!-értett egyet Ash is. Jól esett a megjegyzése, főleg az tetszett, hogy a "nem ismerdetet" használta. Pont, mint. Én. Persze ő ezt nem tudhatta.

-Nem kell ismerni. Csak rá kell nézni!-húzódott mosolyra a szája.
-Megérkeztünk emberek!-hallatszott Mr.Evans hangja, és a limuzin is lefékezett.
Kezdődhetett a koncert.

Ahogy emlékszem, még sosem voltam backstage-ben. Nem rémlik. De nem olyan nagy durranás. A tér, igaz nagy, de leginkább csak fogasok lepik el, meg néhány tükör, pici ablakok, és sok szék. Most rombolta le az illúzióimat a hely. A koncert előtti felkészülés egyáltalán nem olyan, mint gondoltam. Amíg a srácok felöltöztek, lehetett hallani, hogy megérkeztek a fanok. Minden rohanás volt. A színpadon még javában folytak a hangbeállítások, igaz felajánlották a fiúknak, de ők hallani se akartak a playbekről. Amit 100 százalékosan meg is értek. A füleseket is moderálták. Ekkor kezdődött a dilemma. Mikeynek elveszett a pengetője.
-Ez komoly?-tépte a haját Mr.Evans. -Adnak más pengetőt, még jobbat is!
-De nekem az kell!-makacskodott Mikey.
-Miért?
-Mert azon van a logónk. Születésnapomra kaptam a nagyitól, csak nem fogom hagyni, hogy anélkül gitározzak!-hülyéskedett a festett rocker. Mindannyian tudtuk, hogy a zsebében van a darab, amit még véletlen se a nagyijától kapott, de hát egy kis bosszantása az idősebbeknek beletartozik az életmódjukba. Szerintük.
-Na jó, vagy előveszed három másodperc alatt, vagy nem lesz semmilyen pengetőd! Késésben vagyunk, te idióta!
-Hopp, megvan!-túrt be a nadrágja zsebébe Mikey. Szegény, megterhelt menedzser fáradtan lökte őket a színpadra vezető lépcső felé. A fiúk valamit pusmogtak, egymásra kacsintottak, és felmentek. A sminkes fáradtan nézett ránk. A fiúk nagyon szerették volna magukat kirúzsozni, hogy csábítók legyenek, de a nő egy: "már így is azok vagytok" mondattal elkobozta tőlük a darabot. Talán ilyenek miatt csúsznak el mindig.
Én a színpad széléről néztem az egészet. A srácok rendesen meg voltak izzadva, és Mr.Evans szerint ez még semmi, hisz holnap kettő koncertjük lesz,  és én éppen egy turné kellős közepébe pottyantam. Ami azt jelenti, hogy  jövő héten már csak Európa van hátra. London, München, Páris, Lyon, Róma, Amszterdam és Madrid, ha jól értettem. Nem kis meló, az biztos.
De megéri, hisz a fiúk most is vigyorogva jöttek le. Gratuláltam Mikey-nek, Cal-nak és Ash-nak is, de Luke ot véletlen kihagytam.
Az biztos, hogy velük lenni nem lesz egy unalmas elfoglaltság!