6. Bejegyzés -I'd come for you

Sziasztok!
Tízen lettünk! Köszönöm! *-* És...*dobpergés*...ez csupán annyit jelent a számotokra, (és számomra) hogy a három legfontosabb bejegyzést egyenesen Luke szemszögéből olvashatjátok. Ha szeretnétek kiteszem majd a Hannah -verziót is.
Nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!

Éberen keltem föl. Igazából Ashton ébresztett (piszkálgatni kezdte az arcomat). Utáltam ezt. De hamar visszatért az izgalom, álmos szemeim felcsillantak. Nem tudtam, mit várjak a mai naptól. Egyenlőre Calt kellett megkeresnem.
- Jó reggelt! -lépett be álmosan Luke. Aztán szerintem kisebb reggeli trauma érte. Mivel Ash nem tisztességesen keltett, rávágtam párnával, ami egy óriási csata kezdetét jelentette. Így talált ránk Luke.
- Szia! -vigyorogtam, majd balról kaptam egy ütést. "Ó, Michael, nem tudod, kivel kezdtél ki..."-majd teljes erőből ráugrottam a párnámmal, így tehetetlenül a földre zuhant. Győzedelmi táncomat Ash zavarta meg, akinek remek ötlete támadt. Nos, fő a felnőtt viselkedés, felültem Ash nyakába, (hatalmas belmagasság, de még így is majdnem bevertem a fejem) és így rohamoztuk meg a feltápászkodó tagot. Kiderült, hogy az ötlet nem volt a legfényesebb, mert párnával Ash fejére csapott, így mi az ágyra zuhantunk. Aztán észrevettem, hogy már Cal is tátott szájjal figyelt minket.
- Szépjóreggelt! -röhögtem. Elkerekedett szemmel nézett a sokkos Luke-ra.
- Többé nem hagyjuk őt hármasban velük.
- Semmiképpen. -csóválta a fejét válaszul Luke. - Ha ezek már reggel ilyenek, estére nem tudom mi lesz. De mindenesetre és mentem tusolni.
- Rendben. -bólintottam. -Beszélhetnénk? -súgtam Calumnak. Bólintott, majd belopakodtunk Luke szobájába.
- Te tudod min akadt ki tegnap Luke.
- Igen.
- És nem mondjátok el.
- Figyelj Hannah! -sóhajtott -Ő csak téged akar védeni.
- Haha. Jót röhögtem.
- Hannah, azért ne játszd meg a sértett csajszit. Tudni sem akarom, te mennyi mindent nem árulsz el nekünk. -mire elkerekedett a szemem. - Igen, ennyire látszik. -röhögött Cal, majd kiment.
Ó, a k*rva életbe. Tudják, hogy titkolok valamit, ezért nem bíznak bennem. Csoda, hogy Luke egyáltalán még velem van. Csalódottan rogytam le az ágyra. Eddig azt hittem, kitűnő hazudozó, titkolózó személy vagyok.
- Hát te? -lepődött meg Luke.
- Mire vagy kíváncsi? -szegeztem neki hirtelen a kérdést. Egyszerűen csak kibukott belőlem.
- Hmmm?
- Velem kapcsolatban.
- Najó, én ezt nem értem.
- Mit nem tudsz rólam? -kérdeztem folytott hangon.
- Hogy ki vagy. -gondolkodott el -Hannah Evans. Ennyit biztosan tudok. - Nyitott ember vagyok.
- Túlságosan is. -néma csönd.
- Mindjárt indultok Calumékhoz.
- Te nem jössz?
- Dolgom van.
- Oké. -biccentettem. A társalgásunk kezdett igen elavulni. Ajajj. Beharaptam az ajkam, mire Luke elmosolyodott és megcsókolt. Aztán a fejemben összekuszálódtak a gondolatok, és visszacsókoltam. Még csak meg sem próbáltunk korlátozottak maradni, Luke beültetett az ölébe és határozottan magához húzott. De én sem tudtam panaszkodni az érzelemmentességre, hevesen fontam át a karomat a nyakán, mígnem le nem terítettem. De őt ez nem zavarta, szerintem észre sem vette, csak csókolt úgy, mintha hónapok óta visszafogta volna magát. Imádtam, hogy pelyhedző borostája csiklandoz,  hogy még az én százhetvenöt centimhez képest is olyan magas, hogy szinte elveszek az ölelésében, hogy annyira tökéletes számomra, hogy szinte álomnak hinném ezt a helyzetet....
Legyen elég annyi hogy enyhén feldagadt ajkakkal léptem ki a szobából. Persze, a folyosón Ashton jött velem szembe. Elvigyorodott, hisz szerintem nem lehetettet nehéz kitalálni, hogy is  "nőhetett meg" a szám ilyen hirtelen. Felvonta a szemöldökét, mire én összeszűkült szemmel néztem vissza rá.
- Te nem öltözöl fel? -kérdeztem végül.
- Mintha te nem pizsiben lennél...-mire végignéztem magamon. A fenébe is!
- Uppsz...-nevettem fel. Berohantam a szobába és villámgyorsan magamra kaptam néhány cucott. A fekete atléta és egy farmer rövidnadrág akadt a kezembe, így abban léptem ki a szobából. A hajamat a változatosság kedvéért felkötöttem. Az Jakabban beszerzett szempillaspirál-hajfestőt néhányszor végighúztam néhány tincs végén, így ezek kékben pompáztak. És ma a szokásos bőr cuccok mellet, még egy szegecses karkötőt is magamra csatoltam a batmenes gumiszalag mellett. Aztán helyet kapott az egyik kedvenc ékszerem, a Green Dayes csukló-lánc. A szememet kihúztam, feltettem egy kis szempillaspirált, és kész is voltam. Ez nálam öt perc alatt zajlik le, egyszerűen nem értem valaki hogy tud több, mint egy órán át készülődni.
- Kire várunk? -sétáltam le.
- Most már senkire. -pattant fel Mikey.
Kíváncsi voltam, vajon mi is lehet olyan fontos Luke-nak, de nem mertem kérdezősködni. Inkább beszálltam hátra a kocsiba. De még ez fura volt, Ashton vezetett, Mikey ült az anyósülésen, mellettem hátul pedig Calum. Általában én ülök középen, most viszont jobb oldalra fészkeltem be magam, Luke helyére.
- Calum, mit főz anyukád?
-Semmit. Szerintem kikészítette neked a hozzávalókat, meg az edényeket és most tűkön ülve várja, hogy gyere.
- Akkor jó. -csillant fel a sofőrünk szeme.
- Miért szeretsz ennyire főzni? Mit szeretsz benne? -mosolyogtam.
- Nem tom'. Amikor kicsi voltam, az osztályfőnököm fejét képzeltem oda, így könnyű és élvezetes volt a zöldségeket darabolni. -vihogott.
- Így már értem. -vigyorogtam én is. Magamban drukkoltam, hogy Ashton azért közben figyelje az utat is, de nem volt baj, kitűnően vezetett.
- És most te árulj el nekem valamit. Miért nem veszed le azt a nyakadra tekert bőr-micsodát?
- Egy klassz személytől kaptam.
- Az exedtől? -húzta fel a szemöldökét Cal.
- Dehogyis! -nevettem- Egy barátomtól. -ami azt illeti, ez olyan, mint Luke esetében, akik közel álltak a szívemhez, azokat nem igazán tudom felidézni. Habár biztos vagyok benne, hogy csak fiúkkal lógtam, de az arcukra és a nevükre egyáltalán nem emlékszem. Bár, már, hogy Luke felvilágosított, vele kapcsolatban minden dologra emlékszem.
- Óóó... -vigyorgott sokat sejtően Mikey. Cserébe előretoltam az ülését, amennyire csak tudtam.
- Héé! -próbált hátrafordulni.
- Nem fértem el.
- Tudod mit? -nyújtózkodott. Elérte a szék-mozgató csavarót és eltekerte. Amint pár centivel sikerült hátrább tolnia magát, határozottan és gyorsan tolatni kezdett. A végeredmény az lett, hogy én voltam bepasszírozva.
- Hé! -nevettem folyamatosan.
- Nem fértem el. -röhögött ő is. Calum mellettem videózott, így nem hagyhattam magam. Megkapaszkodtam a csavaróban, és előre tekertem. Mikey nagy nehezen hátranyújtotta a kezét és bemutatott. Ekkor már szinte sírtunk a röhögéstől Callal.
És ezt, miután még kb.kétszer eljátszottuk, Ash szólt, hogy mielőtt még szétesik a kocsi, hagyjuk abba. Kíváncsian néztem Calumot, aki tolta is fel az Instára egy ilyen szöveggel:
"Utazik az 5sos! :D" Aztán ugyanez került a Facebookra is. Pár perccel később Luke hívott.
- Láttam a videót. -röhögött bele köszönés nélkül.
- Mikey idegesített! -köptem be.
- Vettem észre. -hallottam a hangján, hogy mosolyog. - De nagyot csalódtam benned.
Mivel a telefon ki volt hangosítva hat kíváncsi szempár szegeződött rám.
- Hmm? -zavarodtam meg.
- Hogy képzeled azt, hogy a hátam mögött, sunyiban ellopod a helyem? -mire felröhögtem.
- Megérkeztünk, mennem kell. -nevettem folyamatosan.
- Nem úszod meg szárazon te lány! -fenyegetett. Kár, hogy a röhögés belőle is kirobbant.
Egyébként nem hazudtam, Ashton parkolt. A ház, ahol meglátunk nem volt olyan nagy és kifinomult, mint a Hemmings családé, de ez is elég hívogató volt. Calum magabiztosan nyitott be.
- Megjöttünk! -kiáltott fel. Közben szétnéztem a lakásban. Igazán otthonos volt, valahogy hasonlított egy házra a régebbi életemből.
- Sziasztok! -hallatszott a konyha felől. Nem sokkal később egy kedves arcú nő lépett ki. Calum odament hozzá, és megölelte. Akkor tűnt fel, hogy a nő milyen pici.
- Szia anya! -veregette válba Cal.
- Calum. Hogy mennek a dolgaid? -kérdezte könnyedén.
- Persze. Anya, ő itt Hannah!
- Jó napot!
- Szia Hannah! -üdvözölt kedvesen. -Örülök, hogy végre láthatlak. Ashton, drágám, de hiányoztál! -ölelte át a dobost. -Egyre izmosabb vagy! -kuncogott. -De azért ugye még szeretsz főzni?
- Természetesen, Mrs.Hood. -vigyorgott.
- Mikey! -ölelte át a festett monstrumot. Mrs. Hood szimpatikusnak tűnt, és láthatólag a fiúk is kedvelik. Ashton be is robogott vele a konyhába, mi meg felmentünk Cal szobájába.
A szoba hasonlított Luke birodalmához. Kék falak, poszterek, gitár, csak Calumnál kicsit finomabban. Neki a falai már kezdtek halványodni, nem volt annyi poszter, a bútorok sem tűntek annyira eget verően drágának és dizájnosnak. Ami azt illeti, megnyugodtam. A ruhatáramból elnézve én sem vagyok egy nagy pénzember, de nem is zavart, egészen a Hemmings-birtokig, ahol is minden annyira előkelő volt.
Aztán egy macska nyávogott fel.
- Ő kicsoda? -meredtem mosolyogva az állatra.
- Boci.
- Boci? -nevettem fel.
- Mert bociszemei vannak! -magyarázta Cal -Najó, nem voltam itthon a névválasztáskor.
- Miért, te mit adtál volna neki?
- Nem tudom. Valami ütőset! -röhögött fel.
- Én, ha lenne macskám Dobnak nevezném el. -merengett el Ash. Na erre mindenki tátott szájjal nézett rá. -Dehogyis! -röhögött fel, látva csodálkozó arckifejezésünket.
- Te tiszta hülye vagy! -nevetett ki. - Neked nem a konyhában kéne lenned?
- Most fő a kaja! -vigyorgott.
- Ha odaég, te fogod megenni! -fenyegette Cal.
- Oké! -tette fel védekezően a kezét Ash. Aztán megpödörte képzeletbeli bajuszát. Nos, erre már Cal sem tudott másképp reagálni, röhögni lezdett. Tulajdonképpen szerintem zengett tőlünk a ház. Aztán feltűnt valami. De nem csak nekem.
- Mi van haver? -fordult oda Ash a némán bámuló Mikey-ra.
- Ariannának barátja van! -szorította a szívéhez a kezét. Visszatartott röhögéssel szomorúan átkaroltam. Mikey a kezébe temette az arcát és rázkódott a válla, így nyitott be hozánk Mrs.Hood.
- Mi történt Michael? -kérdezte aggodalmasan.
- Szerelmes! -magyarázta Ash. Erre kész, már Mikey sem tudta eltakarni, kirobbant belőle a röhögés.
- Értem! -lépett ki mosolyogva Cal anyukája. Aztán még visszaszólt az ajtóból: -Ash azért egy tíz perc múlva ne felejts el lejönni! 

- Nem felejtek!-kiáltott a szakácsunk. Komolyan, Ahton egy igazi mindenes. Dobos, sofőr, szakács...aztán rezgett a zsebem. Kihalásztam belőle a telefonom.

-Luke írt -olvastam -Ebédre ideér! -összegeztem.

- Na azt már nem! Mit képzel, idejön enni! Cal, Mikey, Hannah! Siessünk, csináljuk meg gyorsan azt a kaját! -vigyorgott gonoszul. Mind a hárman felpattantunk, és követtük a mester. 

- Mi lenne a feladat? -álltam meg a konyhában. 

- Hm...te vágjad azokat -mutatott egy rakás hozzávalóra. -Calum, te csináld meg az öntetet! Mikey te pedig reszelj sajtot! Én meg addig csinálom a többit! -nézett be a sütőbe a készülő pizzához. Neki láttam csinálni a dolgomat, és most kivételesen mindenki ilyen motivált volt. Mrs.Hood kezéből ki is estek a frissen mosott ruhák, amint meglátott minket.

- Mi ez a nagy buzgóság? -lepődött meg.

- Luke azt hiszi, ha ebédre beugrik, nyugisan meg tud ebédelni, és be tudja falni az összes kaját. Most megmutatjuk neki, hogy mekkorát tévedett. -kacsintott Calum. Mrs. Hood mosolyogva bólintott. 

- Akkor hajrá! 

*Öt perc múlva Michael*

- Mikor lesz ez kész? 

- Még tíz perc

*Tíz perc múlva*

- Mikor lesz ez kész?

- Még öt perc.

* Negyed óra múlva*

-Mikor lesz már kész?

-Most készült el!

*Hangos éljenzés* Mrs. Hood le is jött, hogy minek örülünk ennyire. Hát...talán kicsit nyomik lettek a pizzák, de ez minket már nem zavart. Calum félretett anyukájának egy adagot, majd a többire rávetettük magunkat. Én ettem a legkevesebbet, ( három szelet) de egy időben lettem kész a többiekkel. Komolyan, egy morzsa nem maradt Lukenak. Elégedetten dőltünk hátra Calum szobájában. Küldetés teljesítve. Igazából örömtelibbek voltunk, mint egy Oscart-kapó színész, de hát, na. 

Pár perc múlva Luke írt, hogy megérkezett. Vigyorogva körbemutattam a telefonomat. Közösen összepacsiztunk, majd türelmetlenül vártuk Luke megérkezését. 

A csengőre nem kellett sokat várni, majd hallatszott, hogy nyílik az ajtó. Néhány hangfoszlányt sikerült kivennünk. De rengeteg idő telt el. Már majdnem ott tartottunk, hogy Michael dühöngve lemegy, de nyílt az ajtó. 

- Sziasztok! -lépett be mosolyogva Luke. Nekem adott egy gyors csókot, aztán leült mellém. -Jó pizzát csináltatok! 

- Tudjuk! -vigyorgott elégedetten Ash. Aztán megakadt. Mint egy rossz filmben. 

- Honnan volt neked kajád? -kérdezte gyanakodva Michael. 

- Hát ott volt...a konyhapulton. Becsomagolva. A mikró mögött -bólogatott elégedetten Luke. 

- A p****ba! -szaladt ki Cal száján. 

- Te kiszagoltad a pizzát? -esett le Mikey álla. Aztán olyan röhögésben tört ki, hogy zengett tőle a ház. Ettől persze nekem is "jó kedvem" lett, így én is hozzá járultam a "zengjen tőlünk az utca" művelethez. Cal és Ash sem bírta, így szerintem egész Ausztrália halotta azt a röhögésrohamot, ami minket letaszított. De Luke-ot nem kell félteni, nem nézett ő zavartan, elővette a telefonját, és kamerázni kezdett. 

- Az a kaját az anyámnak tettük félre! -törölgette a szemét Calum. Ám ettől megint csak kirobbant belőle a nevetés.

- Amikor megérkeztem ő szendvicset evett! -vigyorgott Luke. 

- Anya! -kiáltott ki mérgesen Calum. Úgy látszik Mrs.Hood sejtette miről van szó, mert mosojgva megjelent az ajtóban.

- Megszántam. Csak nem hagyhattam, hogy éheztessétek  szegény fiút! 

- Éheztetettek volna? -döbbent le Luke. 

- Öhm..nem..-vágott ártatlan fejet Mikey. 

- Ez nem volt fer! -húzta össze a szemét Luke. Egyetértően és komolyan bólogattam a fiúknak. -Tudom, hogy te is benne voltál! -bokszolt bele a vállamba. Elvigyorodtam. 

Délután Ashton is hazament a szüleihez, hisz másnap este koncerteznek itt is, és addig szeretett volna addig a családjával lenni. Mikey-t is kidobta, aztán Luke is hazament, én maradtam egyedül Calummal. Az anyukája kért meg rá, mert ő esti műszakos volt, kilenckor ment dolgozni, és csak reggel jött haza. Addig nem szerette volna felügyelet nélkül hagyni a fiát, és megkért engem, a legértelmesebb tagod, hogy maradjak itt egy északára. Mosolyogva elvállaltam, és megígértem, hogy nem hagyom, hogy Calu bármit is elrontson. Mrs. Hood szerint tehetségesen kétbalkezes. 

Így este hatkor, amikor is Luke hazament, egyedül maradtam Calummal. Először filmet néztünk, aztán a You Tube-on videókat. Igazából tök jó elvoltunk. Nagyon jól. Nem kellett senkinek se megfelelni, csináltuk, amihez kedvünk volt, jól éreztük magunkat. Ezért is döbbentem rá, hogy amikor a konyhában éppen koktélt próbáltunk csinálni szörpből, miért tette fel azt a bizonyos kérdést. 

- Miért nem mondod el? 

- Mit? 

- Tudod te. 

- Nem, Calum, nem tudom!

Aztán csak nézett azzal az átható tekintettel. Dühösen dobbantottam. Cal kitárta a karját, én pedig odarohantam és megöleltem. Tudta, hogy valamit nem mondok el neki, de nem akartam neki elmondani. Nem terveztem. 

- Nekem nem szabadna élnem. -bukott ki belőlem. Éreztem, hogy Calum kezei, amikkel előbb még simogatott, megmerevednek.

- Dehogynem. Miért ne szabadna? Nem vagy vámpír. Vagyis nem tudok róla. -mire elmosolyodtam. De nem mondtam neki többet. Calum őszintén rám nézett.

 -Ez így nem jó. Figyelj, Hannah, nekem elmondhatod! 

- Akarod te hallani? Biztos vagy benne?

- Persze.

- Akkor tessék. Tizenegy éves korom óta végzek öngyilkossági kísérleteket. A legutolsó majdnem sikerült. Pár százalék esélyt adtak a kórházban a túlélésemre. De...egy doki segített. Aztán a többi már marhaság. Ami azt illeti, fogalmam sincs, hogy kerültem ide. Nem emlékszem nagyon semmire. Néha beugrik néhány emlék. 

- Mik? -kérdezte csöndesen. Hallgattam. 

- Nem mondhatom meg. Azt se tudom az előbbit miért nyögtem ki. Felejtsd el! -próbáltam meg kiiszkolni az ölelése alól. 

- Hannah. Akkor csak egyet árulj el. Miért akartad megölni magad? 

- Mert nem volt, amiért éljek. -suttogtam néhány perc habozás után. Calum szomorúan nézett a szemembe. Magamban megkönnyebbültem, hogy elmondhattam valakinek. És annak is, hogy Cal nem mutatja ki, mennyire elítél. Csak csöndben szorít magához, mintha így könnyebb lenne...de könnyebb is volt. Annyira egyszerű volt őt ölelni, mint a legjobb barátok. Vagy a legjobb barátok nem szoktak ennyire közel kerülni egymáshoz?

Mégis jól esett. Calummal egyszer már áthágtuk a határt, de biztos voltam benne, hogy az egy első és utolsó alkalom volt. Szerintem ezért sem félt Luke itt hagyni, és ezért engedte meg Mrs.Hood, hogy egy teljes éjszakára együtt maradjunk. Ők nem tudtak a dologról, de megbíztak bennünk. És itt a bizonyíték, bizony, van fiú -lány barátság.Igazából nem is tudtam megszólalni. Az este folyamán még visszatért a lökött énünk, így nem zártuk depressziósan a napot. Én a kanapén aludtam lent, Cal meg természetesen a szobájában.

Mosolyogva gondoltam Luke -ra, és valahogy abban a pillanatban még az is tetszett, hogy olyan titokzatos valamiben. Biztos voltam benne, hogy Calum nem adja tovább, amit megtudott tőlem. Elhatároztam, hogy amint elég erős leszek, megmondom Luke -nak is az igazságot. Egyenlőre nem akartam ilyenekkel traktálni.