11. Bejegyzés - If Today Was Your Last Day

Helló mindenki!
 Köszönöm, köszönöm, és még jobban köszönöm az előző bejegyzéshez érkezett komenteket, és a huszonöt feliratkozót!
 Ez a bejegyzés most más lett, és kicsit el is tért az előre megtervezettől. De remélem tetszeni fog, és ígérem, az összevissza sorok egyszer majd összeállnak, és akkor majd megvilágosodik, hogy mik is Hannah pontos érzelmei (nem az, ami gondolod, akármi is járhat a fejedben, túljárok az eszeden). :D
 Nem is húzom a szót, jó olvasást!

 Öt nap Londonban annyit jelentett, mint 120 rohadtul elcseszett óra.
Kezdjük azzal, hogy Luke arra gyanakodott, hogy én valamiféle nem túl baráti érzéseket táplálok Calum iránt. Szóval még inkább ott hagyott engem a katyvaszban, de erre majd később visszatérek.
 Valahogy nem volt túl kellemes, ahogy először figyelt. Próbáltam kimutatni minden porcikámmal, hogy szeretem, de a csókok kuszáknak, az ölelések tétovának, és az érintések hamisnak tűntek. Az se segített, hogy este az ágy két szélén aludtunk, hogy ne zavarjuk a fiúkat. Vagyis ez volt a kifogás. A többiek csak azt érzékelték, hogy kicsit visszafogtuk magunkat, aminek ők talán még örültek is.
 De valahol legbelül még mindig furán éreztem magam Calum és Baley miatt. Annyira hihető volt, amikor azt mondta, hogy neki tökéletes vagyok. De ezek szerint van még min csiszolnom. Bár azt is tudtam, hogy sosem leszek annyira jó, mint Baley. Na nem mintha együtt lettek volna, vagy ilyesmi. Úgy látszik, Calum így szerette levezetni a koncert utáni feszültséget. Ami elég bunkó dolog volt tőle, ha belegondolunk. Ráadásul Baley Luke exe volt, ami talán növeli bennem azt a kisebb fajta undort. Mint legjobb barát, még mindig együtt működtem Callal, de azért egy icipicit talán hűvösen viselkedtem vele.
 Új reményt jelentett viszont, amikor Mikey bejelentette, hogy indulunk Írországba. Ez nekünk Lukekal azt jelentette, hogy kaphatunk külön szobát, és nem lesznek már kétségei. Baleynek ez volt a végszó, azaz ő nézte a repjegyeket Sidney -be, mert arról nem volt szó, hogy életünk végéig rajtunk fog dekkolni az ál-depressziójával. Mr. Evans nézhetett új lakhelyet számunkra, és próbált megfelelni az új, "két hálószobás" igényünknek.

 De minden annyira gyorsan zajlott le. Nem mentem ki a repülőtérre könnyes búcsút venni Baley -től. Otthon maradtam pakolni magunknak. Arra viszont én sem gondoltam, hogy az utazásunk Dublin -ba ennyire gyorsan le fog zajlani. A beköltözésünk talán kicsit izgalmasabban telt (Michael kijelentette, hogy övé a plusz egy háló). Csakhogy Ashton addigra már be is cuccolt. De arra nem gondolt, hogy eközben Calum beszabadul a konyhába, és megdézsmálja Ash gondosan elrakott kajakészletét. Mindenesetre sikerült rendbe tenni mindent, mi Lukekal beköltöztünk a szobánkba, a fiúk pedig a sajátjukba.
 Nyugiban kiültem a laptopommal a kanapéra, és még be sem kapcsoltam, amikor megzavartak.
- Mit csinálsz? - lépett mellém Calum.
- Filmet készülök nézni. - mutattam a képernyőre. A kedvenc sorozatom címét írtam be a keresőbe, és rákattintottam a kedvenc filmadatbázisom linkjére.
- Az klassz. Csatlakozom. -huppant le mellém. Vigyorogva megnyomtam a playt, majd kényelmesen hátradőltem. A film felénél felsóhajtottam.
- Fogadjunk tudod a végét. -mosolyodott el huncutul Calum.
- Ismersz. - biccentettem. Aztán újra a képernyőre szegeztem a tekintetem.
De valami megváltozott.
- A filmet nézd! - fordultam Calum felé. Meg sem rezzent, nem érte megdöbbenésül az, hogy rajtakaptam, ahogy engem bámul.
- Kérlek Hannah. Az a pasi az első tíz percben elszólta magát. - vont vállat, mintha ez megmagyarázná azt, hogy rám figyel.
- Tudom. Na és? Én nem vagyok olyan érdekes, mint az ott. Vagyis, most nem. - böktem vigyorogva a laptop felé.
- Dehogynem. Ők... - pillantott ő is a filmre. - Kiszámíthatóak. Te nem.
- Az, hogy itt ülök csendben, az tényleg nagyon a vártnál eltérő. - bólogattam gúnyosan.
- Nem csöndben ülsz. - nevette el magát Cal.
- De úgy szándékozom. - fordultam vissza.
- Hajrá. - húzódott mosolyra a szája. Aztán tovább bámult. Percek teltek el, de óráknak tűntek.
- Tudod én láttam -szólalt meg csendesen Calum.
- A filmet? - kérdeztem vissza szórakozottan. Amikor nem kaptam több ideig választ, odafurdultam. Calum beletúrt a hajába.
- Nem - felelte tömören. Összeráncoltam a szemöldököm. Ő csak visszanézett rám, de nem úgy tűnt, mintha a közeljövőben válaszolni akarna. Ezért csak újra a képernyőre tapasztottam a tekintetem.
- Láttam amikor ránk nyitottál - válaszolta hirtelen. Megállt bennem az ütő. De kitartóan tovább néztem a filmet, mintha olyan érdekes is lenne.
- Miért döbbentél meg annyira kislány? - kérdezte jeges vigyorral.
- Nem vagyok kislány, te idióta! És azért esett le az állam, mert nem néztem volna ki belőled, hogy leállsz a világ legnagyobb ribancával egy csókcsatára, és ráadásul Luke exe - szavaltam az arcába teljes nyugalommal.
- Innen fúj a szél, mi? Luke barátnője....
- Volt - motyogtam közbe szúrósan.
- Vigyázz, mert lemaradsz a legjobb részről! - bicentett gúnyosan a gépem felé. A képernyőn éppen 18+ jelenetek mentek, és a csajszi eléggé hasonított Baleyre.
Elnevettem magam. Mellettem Calum szája is széles vigyorra húzódott. Újra eszembe jutotatta, hogy mi barátok vagyunk, nem egymás érzéseivel játszadozó szánalmas emberek. Ezt a helyet fent tartottuk Baley -nek. 

- Ma este még fellépésünk lesz, úgy szórakozzatok! - jött be résnyire húzott szemmel Mikey. 

- Jól van, na! - kapcsoltam ki mosolyogva a gépem. - Megyen, nézem a próbátokat. 

- Nem! - lökött vissza Calum a kanapéra. Elkerekedett szemmel néztem rá. 

- Mért is nem? - álltam fel dühösen. 

- Mert nem. Még nincs vége a filmnek. Meg kezdenek elhalványulni a csíkok a hajadban. És amúgy is. - makogott Cal. Én meg ettől csak határozottabban indultam el a folyosó felé. De Mikey elkapott. 

- Igaza van. Most csak csináld a lányos dolgaidat. - kapta el a derekamat. Próbáltam kiszabadulni a szorítása alól, és néha majdnem sikerült is, de aztán Michael újra erősített a fogásán. Aztán csalódottan felsóhajtottam. 

- Rendben. Nem megyek be a próbátokra, még csak nem is hallgatózom. - mondtam őszintén. - De! - emeltem fel a mutató ujjam. - Ezt megjegyeztem! - sétáltam a kanapéhoz, majd felvettem a fülest.

- Nem szeretem ezt a dalt. - jegyezte meg mögöttem valaki. Összerezzentem és hátrafordultam.
- Miért nem? - kérdeztem kíváncsian az előttem álló alkalmazottól. A fiúk koncertjének a helyszínjének lehetett valami fontos munkása, mert a nyakában kettő kártya lógott, és tetőtől talpig feketében volt.
- Nem őszinte. Persze, szép a szöveg, meg minden. De nem sugallja a valódi érzéseket. Látszik, hogy fogalmuk sincs arról, amit énekelnek. - vonta meg a vállát. A színpadra néztem. Luke éppen az utolsó akkordokat pengette. Letörölte a homlokát, majd beleszólt a mikrofonba.
- Ez az utolsó szám, Dublin. És egyben a legújabb is. Köszönjük, hogy itt lehettünk, és fogadjátok szeretettel a legújabb dalunkat! - szavalta, mire az égig szaladt a szemöldököm. Mellettem a dolgozó összefonta a kezét. Sejtettem, hogy ilyesmit terveltek ki a srácok, amikor kizártak a próbájukról. Ashton megadta az ütemet, majd becsatlakozott a gitár is.
 A dallam egyszerű volt, fülbemászó, kedves, és rockos. Lehunytam a szemem. Minden sora szíven ütött. "Engedj közel, beszélj őszintén, ne hagyd, hogy tönkremenjen. Engedj közel, ha engem nem, legalább őt."
- Ez megőrült. - kerekedett el a szemem. "Hogyan kell megfelelni? Nyisd ki a szemed, kapcsold be a zenét, van remény. Felforgattál mindent, tökéletes vagy."
- Végre! - tapsolt a mellettem álló nő. "Csak dőlj hátra, takard a dátumot, mellettem vagy, engedj közel magadhoz...ha engem nem, legalább őt."
- Soha nem fogod megérteni. - nyögtem kétségbeesetten a semminek.
- Nem! Hallod? Most tényleg elhiszem neki, amit énekelnek. - mutatott Lukra és Calumra. Csak bólintottam és a gyomromhoz szorítottam a kezem.
- Jól vagy? - nézett rám furán a nő. Szorosan lehunytam a szemem. A dalnak vége lett, de az utolsó akkordok még csengtek a fülemben.
- Igen. - nyögtem halkan. A fiúk végeztek, és jöttek le a színpadról. A tekintetem találkozott Luke gyönyörű szemeivel. Aztán újra a hasamhoz kaptam a szemem, mintha hányingerem lenne. De nem volt az, egyszerűen csak tehetetlenül összeestem.

- Mondhattad volna, hogy ennyire rossz a zenénk. - nevetett Calum.
- Ez nem vicces! Amúgy is. Nélkülem nem ér dalt írni! - fontam össze a karom.
- Olyan szép ott az ajtó. Talán lehetne is használni. - nézett Ashra, Mikera és Calra Luke. Beharaptam az ajkam. Mindhárom fiú mosolyogva kiment, jelentőségteljes pillantásokkal bombázva engem. Odaléptem az ablakhoz. Üresen kibámultam. Hirtelen rossz ötletnek tűnt, hogy külön szobát kaptunk Lukekal. Azt akartam, hogy itt legyenek a többiek, mert ők mindent elviccelnek, még azt is poénnak tekintik, hogy szinte elájultam, miután meghallottam a legújabb dalukat. Végül is, csak összeestem, de nem vesztettem el az eszméletemet. Ami azt illeti, senki nem aggódta túl magát, miután elmondtam, hogy csak elszédültem, mert a koncert végére már kezdett kicsit tényleg soknak tűnni az a rengeteg ember. Nem vallottam be, hogy mennyire szégyelltem magam a daluk miatt.
 Luke mögém lépett és a csupasz vállamra helyezte a kezét. Egy olyan póló volt rajtam, aminek egyáltalán nem volt ujja és egy farmert, mert kint mégiscsak nyolc fok volt. Megszorítottam az ablakpárkányt. Luke ajka végigsimított a vállamon, majd a nyakamon. Beleborzongtam.
- Luke, miért n... -kezdtem. De aztán megakadtam. Mit is akartam kérdezni? Megfordultam, és belenéztem Luke gyönyörű kék szempárjába. Várt. - Nem fogsz hinni nekem. - ráztam meg a fejem. Kifogás. 
- A dátum a  nyakamon...Luke én azon a napon majdnem megöltem magam. - suttogtam. Luke belemart a csuklómba. Tudtam, hogy nem direkt tette, egyszerűen csak éppen ott feszült meg a keze, ahol éppen volt. Jelen esetben éppen a kézfejem alatt. De szinte nem is éreztem a fájdalmat, ami elöntött.
- Méreg. Gyógyszerek. Penge. - szavaltam egyhangúan. Nem kaptam választ.
 Csalódottan kitéptem magam Luke ölelése alól.
- Mondj valamit kérlek! - dobbantottam tehetetlenül. Amikor a képernyőn láttam az ilyen dolgokat, mindig eltekertem. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer szinte tényleg fizikai fájdalmat fog okozni a csönd.
- A francba is, mit mondjak? - kérdezte furán Luke. Elakadt a lélegzetem.
 Luke odalépett hozzám, majd hevesen megcsókolt. Viszonoztam, és annyira jól esett, hogy azt hittem, megfulladok a boldogságtengerben. Annyira hiányzott ez az érzés, és csak csókoltam Luke -ot.
Gyönyörű pillanatok, túl jók hozzám. 
- Hannah?
- Hm?
- Szeretlek.
A fenébe a közhelyes kételyeimmel. 

- Tudtam! - kiáltotta Calum, amikor Luke -kal lesétáltunk a nappaliba. Ashton játékosan fejbe vágta.
- Honnan tudod? - kérdezte kihívóan Mikey.
- Mi itt vagyunk. Így nem merik. - vonogatta a szemöldökét Calum. Elakadt a lélegzetem.

- Ti miről is beszéltek pontosan? - kérdeztem csípősen.
- Rólad meg Lukeról. Ashtonnal fogadtunk, hogy nem mertek itt... -magyarázott nevetve Calum, de nem tudta befejezni, mert Luke erősen fejbe dobta egy párnával. Nevetve bekapcsolódtam.
 Azért kicsit furán érintett az egész. Nem arról volt szó, hogy Lukekal azért nem fekszem le, mert itt vannak a többiek. Jó, természetesen ez is határozottan közrejátszik, de van más is. Egy hónapja ismerjük egymást, és, ahogy Luke ma is rávilágított, még nem ismerjük egymást eléggé ahhoz, hogy nyugodtan megtegyük.
- Ne! Elég! -nevetett egyfolytában Calum. Abbahagytam.
- Ilyenre NEM fogadunk! - tettem keresztbe a kezem. Mindhárom fiú vigyorukat elfojtva, komolyan bólogatott.

 Sosem hittem volna, hogy az 5SOS -nek egy ilyen oldala is van. Este sétálni mentünk. A hűvös levegőt meg se éreztem, mert Luke keze a derekamon pihent, ami elfeledtette velem, hogy öt fok van.
- És hová megyünk? - kérdeztem szórakozottan.
- Csak sétálunk. Tudod, a friss levegő egészséges. - vont vállat Mike.
 Igazából nagyon klasszul éreztük magunkat. Sétáltunk, beszélgettünk, nevettünk. Aztán valami közbezavart. Az utcán két velünk egykorú fiatal vitatkozott. Egy fiú és egy lány. Igyekeztük őket feltűnés nélkül kikerülni, amikor a srác felpofozta a lányt.
- Te normális vagy ember? - ordított fel döbbenten Ashton. A fiú felénk fordult. Látszólag nem vette észre, hogy más is van ilyen későn az úton.
 A lány elesett, az ütés súllya miatt. Odarohantam hozzá.
-.Jól vagy? - kérdeztem aggódva. A pofon rossz emlékeket idézett fel bennem.
- Mi közöd van hozzá? - kérdezte a srác.
- Te még itt vagy? - nézett rá gyűlölettel teli Luke.
- Nem. - vigyorgott as rác, majd felpattant a motorjára, amit eddig nem láttunk a sötét miatt. - Tessék, vegyétek csak el. Lúzerek. - mutatott be nekünk, majd elhúzott. A járműve okozta füstöt elsőre mindenki felköhögte, aztán odafordultunk a lányhoz.
- Megvagy? - kérdezte aggódva Ashton.
- Igen. - vont vállat a lány. Időközben felállt, és így láthattam, hogy alacsonyabb nálam. - Köszi, hogy elzavartátok.
- Nincs mit...tudunk valamiben segíteni? - kérdezte ismét Ash.
- Ez is elég nagy segítség volt. - mosolygott rá a lány. Óvatosan letörölte a szája sarkából a vért.
- Holnap este pizzázni megyünk. Velünk tartasz? - kérdezte Mike.
- Ha nem zavarok. - mosolygott a lány.
- Dehogy zavarsz! Legalább lesz valaki értelmes a társaságunkban. - nevettem fel. - Mármint rajtam kívül, természetesen.
- Örülök, ha értelmesnek nézek ki, de nem garantálom, hogy az is vagyok. - nevetett a lány.
- Basszus, mennünk kell. - nézett az órájára Calum.
- Igaza van...menjünk! - karoltam bele Luke -ba. Hirtelen veszélyeztetve éreztem magam.
- Holnap, Saint Josh Road, 54. Pizza! - kacsintott Ash, majd ő is elindult.
- Rendben. - intett utánunk mosolyogva a lány, aztán gyorsan a szájához kapott, gondolom a vigyor széthúzta a sebét.
- Vigyázz, mert az emberek ilyen könnyen őrülté tudnak válni! - súgta a fülembe bal oldalról Calum.

Akkor még fogalmam sem volt, hogy mire céloz, és, hogy mennyire igaza van.