12. Bejegyzés - Never Gonna Be Alone

Sziasztok manókák!
 Hát itt lenne a tizenkettedik bejegyzés. Bővült az olvasóim listája - immár huszonheten vagyunk! Köszönöm! És nem tudom elégszer kifejezni a hálámat kommentjeitekért, amit még akkor is megírtatok, mikor nem volt éppen elfogadható a bejegyzés.
 De elég a nyálas, (de őszinte) szövegből. Lucy, remélem elolvasod ezt a bejegyzést, bár nem sok íródott a bizonyos szőke lányról, de remélem megbocsájtasz nekem.
 Kellemes olvasást!

***

- Nem hiszem el, hogy megint itt tarunk. - ráztam meg csalódottan a fejem.
- Szerencséd volt! - győzködött Luke.
- Fogd már fel, hogy nem vagyok béna! - dobbantottam dühösen.
- Tényleg Luke, egy kicsit lehetnél egy kicsit elfogadóbb. Hannah tök ügyes. - tette a vállamra e kezét Calum.
- Lehet, hogy az, de ő öt csillagos csapattal volt, én meg három. - fonta össze a karját Luke.
- Én ezt már nem bírom. - dőltem hátra a kanapén.
- Tényleg abbahagyhatnátok már. - ingatta a fejét Ash. Sóhajtva nézegettem a kezemben tartott konzolt. Több órája folyt a Fifa mérkőzés, és hiába verem meg kétszer is Luke -ot, nem volt képes elfogadni a vereséget.
- Még mindig esik? - néztem ki az ablakon. De hiába volt a nagy fáradság, mert tisztán látszott, hogy a víz konkrétan ömlik. Csalódottan felsóhajtottam, majd leültem a szőnyeg szélére.
- Tudod miről híres Dublin? - kérdezte Ashton. Megráztam a fejem. - A söréről. Mindig csak ilyen idő van, és az emberek depisek. Mit csinálnak? Mennek vedelni! - nevette el magát.
- Ha most arra próbálsz rávenni, hogy menjünk sörözni, akkor...-kacsintottam.
- Kizárt. Nem engedem! - rázta meg a fejét Luke. Lehunytam a szemem, megráztam a fejem, majd lassan felé fordultam.
- Miért is nem? Nem vagy az apám Luke! - mondtam határozottan.
- Nem érdekel. Nem hagyhatom. - rázta meg ő is kitartóan a fejét. Elakadt a lélegzetem. Azért jöttem, hogy kicsit segítsek a fiúknak, erre most ő fogott volna vissza engem? Igazából is, nem terveztem lerészegedni, vagy ilyesmi, szóval egyáltalán nem értettem, mi lehetett a baja az alkohollal.
- Luke, kezdesz fura lenni. - ráncolta össze a szemöldökét Mikey.
- Nem érdekel. - vonult ki lassan a nappaliból. Fáradtan ránéztem Ashtonra.
- Most utána kéne mennem igaz? - kérdeztem, tehetetlenül.
- Nem. - állt fel Calum a kanapéról. - Majd én beszélek vele. Tudod, néha vannak ilyen pillanatai - sétált fel ráérősen. Halványan elmosolyodtam. Aztán csak ültünk hárman a nappaliban, várva, hogy valami izgalmas történjen.
- Ide nem hallatszik le semmi! - mondta csalódottan Mikey. - Hallgatózzunk! - csillant el a szeme, majd felkelt a kanapéról. Ashton is ugyanígy tett, majd a több, mint száznyolcvan centis magasságukból várakozva néztek rám.
- És, mi van, ha rajtakapnak? - kérdeztem vonakodva. Ashton elnevette magát.
- Nyugi Hannah. Nem a nem létező szerelmi ügyeiket beszélik meg, csak Calum megpróbálja helyrehozni Luke érzékeny lelkivilágát. Ez nem olyan titkos! - húzott fel mosolyogva a földről.
 Halkan odalopakodtunk a szobánkhoz. Az ajtó nem volt rendesen becsukva, így beláttam. Calum a hátát mutatta nekem, az én oldalamon ült az ágyon, Luke pedig a pici íróasztalhoz tartozó széken tartózkodott.
- Mi a francnak jöttél? - kérdezte Luke nyugodtan, hátra se nézve. Mikeyval elkerekedett szemmel összenéztünk, amikor Calum felsóhajtott.
- Mi a francnak kell ezért balhéznod? Komolyan, olyan, mintha ordítanád. Nem, soha nem fog megtörténni, te barom! Mi csak... - győzködte, de Luke félbeszakította.
- Tudom. De Calum, ez nagyon fura bazdmeg! - fordult végre az ágy felé.
- De csak, mert szereted. - nevetett fel. Luke is felröhögött, és bemutatott neki.
- Nyálas vagy. - rázta meg a fejét.
- De őszinte. - vont vállat vigyorogva.
 Elgondolkodva elmentem az ajtó mellől. Mivel nem követett se Ashton, se Michael, lerogytam a kanapéra, átfogtam a térdemet és elgondolkodtam. Lassan elemeztem minden mondatot. Fogalmam sem volt, hogy mit mire kéne vélnem. Képek és szavak milliói futottak végig a fejemben pár másodperc alatt. Negatív, pozitív dolgok próbáltak meg álláspontokra állítani, de nem hagytam magam.
 Sosem voltam jó a logikában.

- Gyanús vagy! - állapította meg Luke. Calum eközben Michaellel birkózott, akit sikeresen lebuktatott. Ashtonnak volt esze az én távozásom után pár perccel elmenni, de Mikey kitartóan dekkolt az ajtónál, elérve, hogy addig maradjon, amíg Calum ki nem vonul a szobából, belebotva a festett hajú fazonba.
- Csináltuk ezt a melegszendvicset! - mutattam a kezemben tartott darabba. Ashton bólogatva harapott bele a saját kajájába, és, ahogy ropogott a kenyér, és omlott a sajt, sikerült elérnie, hogy a két verekedő is leálljon, és nekifogjon egy saját uzsonna elkészítéséhez.
- Hétkor le kéne vonulni a pizzázóba. - jutott Ashton eszébe. Négy, gúnyos szempárba ütközött a tekintete. Hiába próbálta titkolni, mind tudtuk, hogy egész nap a lányon járt a feje.
- Ketten maradtunk. - tette Calum Michael vállára a kezét. - Ezeket beszívta az idegesítő, rózsaszín felhő.
- Engem nem szívott be semmilyen pink ködkupac. - ráztam a fejem, majd nagyot haraptam a szendvicsembe.
- Igen? És mi van akkor, amikor kiszívott nyakakkal és ábrándos tekintettel kerülsz ki úgy, hogy egy csomó időre be voltál zárva Lukekal? - vonogatta a szemöldökét Ashton.
- Na, te csöndben maradsz. Már előre látom  vörös fejedet este - merengett Luke.
- Miért? - kérdezte megjátszott értetlenséggel Ashton.
- Na, vajon miért? - játszotta meg magát Mikey. Elnevettem magam, de akkor, abban a pillanatban nem volt kedvem a fiúk hülyeségeihez. Leraktam a tányérom, majd gyorsan besurrantam a szobába.

 Lehuppantam az ágyra, majd elővettem egy könyvet. Nem is emlékeztem, mikor olvastam utoljára, ezért jó volt újra elveszni a sorok között. A fülemben szólt a zene, szóval azt hittem, nincs az a Földi erő, ami engem ebből az állapotból kiszakítana.
 De mégis volt.
- Mit csinálsz? - jött be Luke. Lehúzta a kapucniját. Akkor jöttem rá, hogy olyan, mintha kicsit elveszett lenne. A haja a szokásosnál kócosabb volt, a borostája pedig kezdett feltűnőbb lenni, és ez kicsit hanyag külsővel ruházta fel. 

- Olvasok. - húztam ki a fülemből a headsetet, majd behajtottam a lap sarkát a könyvben. Nem épen szép szokás, de a könyvjelzők mindig elkeveredtek nálam, és nem volt semmi, amit még bele tudtam volna rakni az adott oldalak közé.
- Az olvasás - vette el a kezemből a könyvet Luke. - Nagyon jó. Hasznos. De azt kell mondjam, - rakta le a puha fedeles borítóval ellátott példányomat az asztalra - Jobb ötletem van.
- Még mi? - forgattam meg a szemem. Luke hosszan, és élvezetesen elmosolyodott. Ettől a nézéstől elpirultam. És ez épp elég volt ahhoz, hogy Luke felkapjon az ágyról, majd hosszasan megcsókoljon.
  Amikor azt mondták, boldog leszek, arra gondoltam, hogy nincs is olyan, hogy boldogság. Csak egy suta fogalom, semmi jelentéssel. Egy semmi szó, egy apró remény, egy halvány vigasz, egy fantáziából alkotott kép. 
 De sosem hittem volna, hogy egyszer igazán szeretek valakit. Mert, amikor az ő ajkai az enyémen pihentek, rájöttem, hogy tényleg van őszinte, pótolhatatlan és felbecsülhetetlen értékű boldogság. 
Luke keze a pólómhoz vándorolt. Megfogtam a csuklóját, és gyengéden elhúztam.
- Most ne - suttogtam. - Kérlek!
  Elmosolyodott, majd újra megcsókolt. Elfogadta a döntésemet.
 Sosem hittem volna, hogy milyen fegyvert adtam ezzel a kezébe.

- Induljunk! - szólt Micahel. Csalódottan mutattam felé a kabátomat, amibe beakadt a cipzár. Calum egyik kezével átfogta derekamat, a másikkal pedig erősen megrántotta a kis fém hurkot, mire az megadta magát.
- Nem hiszem, hogy annyira beakadt. - jegyezte meg féloldalasan Luke. Calum ugyanis akkorát rántott rajta, hogy majdnem elestem, de szerencsére elkapott.
- Ráhúztam a hajamat. -  mutattam neki szerencsétlenül. Luke vállat vont, majd kiléptünk a hűvös estébe. Az eső nem kímélt, rendesen eláztunk, pedig a pizzázó az utcánkban volt.
 Ázottan, de jókedvűen tértünk be az étterembe. Péntek este révén csak fiatalok tartózkodtak ott, bár a lányt sehol sem láttuk. Leültünk egy asztalhoz, majd kényelmesen beszélgetni kezdtünk. Alig pár perc múlva ismerős arc jelent meg az asztalunknál.
- Sziasztok! - köszönt egykedvűen. Odafordultam hozzá, és rámosolyogtam.
- Foglalj helyet nyugodtan! - mutattam a mellettem lévő egyetlen helyre. Leült, majd lehúzta a kapucniját. Láttam, hogy a szája sarka le van tapasztva, és a szeme alatt sötét, lilás -szürkés csík húzódott. Nem sokat alhatott...le tudta egyáltalán csukni a szemét? 
- Tegnap nem tudtunk rendesen bemutatkozni. Én Mikey vagyok, ő Calum, Luke, Hannah, és Ahton. - fejezte be vigyorogva Michael. A lány elmosolyodott.
- Lucy. Egyébként tudom kik vagytok. A barátnőm imádja a zenéteket. És, ha már itt tartunk, én is. - nevetett fel. A szemem sarkából a többiek reakcióját figyeltem. A tekintetem Caluméba ütközött, de nem törődtem vele. Luke érdeklődve bámulta Lucyt, Mikey a hajába túrt bele, Ashton pedig vigyorogva meredt a lányra.
- Szép estét. Mit hozhatok? - jött oda a pincérlány.
- Egy pepperonis, egy hawaiis, pizzát tuti - idéztem fel a fiúk kedvenceit. - Felezel velem egy ilyet? - kérdeztem Lucytől az étlapra bökve.
- Aha. - bólintott. A pincérlány is megnézte, mit mutatok, majd készségesen felírta. Valami különlegesség volt, fura névvel.
 A lány mindent feljegyzett, majd elment. Amint kiért a hallótávolságból, Calum Lucy felé fordult.
- Mi történt tegnap? - kérdezte.
- Amit láttál. Az exem nincs túl rajtam. - vont vállat. - Meddig maradtok még Dublinban? - váltott gyorsan témát.
- Talán még három napig. - válaszolt Mikey.
 És egész este, egészen zárásig beszélgettünk. Lucy mindenkit lenyűgözött azzal, amikor, egy kérdésre adott válaszából kiderítettük, hogy ír-táncol. Bár hiába próbálkoztunk, a tegnap este történtjeiről nem akart beszélni. Ami érthető, hisz alig ismert minket, és biztos nem volt neki kellemes a téma, szóval elnéztük neki. Egyébként mindenről faggattuk, és ő is minket. Kellően megvolt a szimpátiája Ashtonnal, aminek nagyon örültem. Egyébként is, Lucy igazán kedves lánynak tűnt, mármint az a fajta, aki imádja a Green Dayt, de odavan a macskákért.
 Aztán Ashton azt is kihúzta belőle, hogy az azt követő nap lesz fellépése a tánc - egyesületével. Amit sikerült kivennem a beszélgetésükből, hogy a Szentivánéji álmot adják elő, amit, bár normális esetben biztosan nem néznék meg, de kíváncsi voltam Lucyre. És a fiúk is, mert ők ajánlották fel, hogy megnézzük, akármennyire is sokkolta ez a fellépő személyt.
 Nagyon örültem annak a találkozásnak. Ha nem lett volna Lucy, sosem nőhetek fel igazán.


- Luke! - fordultam meg az ágyban. Az este gyér fényében még halványan ki tudtam venni a szobánk körvonalait.
- Mi az? - kérdezte fáradtan.
- Zavar a pizsama nadrágom. - sóhajtottam fel nyűgösen.
- Hát akkor vedd le. - válaszolt, és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- De hideg van. - Fúrtam a fejem a párnába. Felül egy olyan póló volt rajtam, aminek a szegélye alig ért a combom közepéig, és nem szerettem volna abban Luke mellett feküdni a délután történtek után.
- Nincs is hideg. A radiátor kb. ezer fokon van, a takaró pedig dunyhás. - vonta fel a szemöldökét. Nem válaszoltam, csak egy icipicit a másik irányba fordítottam a fejem. Szorosan lehunytam a szemem, és ismételgettem magamnak, hogy ideje elaludnom. Aztán hirtelen egy meleg leheletet éreztem a nyakamon.
- Soha nem foglak megérteni Hannah. - suttogta. Az enyhén fáradt hangja picit rekedtes volt, amibe belebizseregtem.
- Összezavarsz mindenkit. Már nem csak én látom. Szerintem Lucy is tudja. - folytatta.
- Mit? - kérdeztem vissza, felfedve a tényt, hogy nem alszom. Na nem mi mintha addig olyan nagy titok lett volna.
 De nem kaptam választ. Sokáig.
- Luke! - szólaltam meg végül. És nem érkezett felelet. Kibámultam az ablakon. Éreztem a tarkómon Luke tekintetét, a hajamon a leheletét. - Szeretlek. - suttogtam végül a semmibe.
 Egy kéz kúszott a derekamra, majd a másik oldalra fordított. Luke mélyen belenézett a szemembe, majd gyengéden, de határozottan megcsókolt.
És az a csók más volt, mint a többi. Luke karjai közt végre úgy éreztem, tudom hol a helyem. 


- Bratyó, ezzel tiéd a "Legnyálasabb bandatag" díj! - veregette vállba Calum Lukeot.
 -Hagyjad már! Ennyi erővel te vagy a "Legirigyebb bandatag" - mosolyodtam el gonoszan.
- Nekem mindegy, ki milyen díjat nyert, de erre lájkesső érkezett! - csóválta a fejét Ash. Odapattantam mellé. És valóban, a Luke -tól kapott tükörtojásom elég nagy sikert aratott.
- Én még azt se fogtam fel, hogy kiraktad... - csóválta a fejét Luke.
- Azt figyeld! - böktem az egyik névre. - Lucy Black. Lehet, hogy Lucy az.
- Neem...nézd csak, fekete hajú. Amúgy is, neki nem is Black a vezetékneve. És úgy van fent, hogy: arentlucy. - bólogatott elégedetten Ash.
- Te megkerested twitteren? - kérdeztem
- Persze. És be is követtem. - ragyogott fel az arca. Gyorsan előkaptam a telefonomat, majd megkerestem és bekövettem. Luke ugyanígy tett.
- Megnézem, hátha megtalálom a csávót, aki megütötte. - pörgettem a neveket. De, ahogy figyeltem a képernyőt, kirázott a hideg. Kicsit megdörzsöltem a karomat, majd újra a telefonomra szegeztem a tekintetem.
- Nincs fent. Legalábbis én nem találtam meg. - rázta meg a fejét csalódottan Michael. Összeráncolt szemöldökkel felnéztem.
- Te már rákerestél? - kérdeztem gyanakodva.
- Persze, mind a hárman azt nyomtuk este, amíg ti Lukekal hancúroztatok - vigyorgott Cal. Csúnyán ránéztem, de szóra se méltattam.
- Azta! - akadt meg a szemem valamin.
- Mi az? - kérdezte Luke. Aztán elmosolyodott. - Nem ízlik, amit csináltam neked.
- Csak nézem a turnéállomásokat. Egyébként pedig finom a kaja, csak elfelejtettem enni. - kaptam be gyorsan egy falatot. De egy picit igaza volt Lukenak. A tojás íze fura volt. Sőt. Rossz volt.
 - Öhm..hol a víz? - kérdeztem zavarodottan.
- Ahol mindig. Ennyire rossz? - kérdezte Luke.
- Nem... - vettem le egy poharat. Megpróbáltam önteni, a víz kicsit mellé loccsant. - A francba.
- Jól vagy Hannah? - kérdezte Mikey.
- Persze! - bólintottam mosolyogva.
- Sápadt vagy - állapította meg Calum.
- És forró a homlokod. - tapasztotta a tenyerét a fejemre Luke. Csalódottan felsóhajtottam.
- Semmi bajom! - mondtam határozottan, de, ahogy lehunytam a szemem, éreztem, hogy tényleg furán érzem magam. - Lehet, hogy beveszek egy Algopyrint.
- Mi ma egy szabadtéri zenélésre megyünk...megleszel itthon? - kérdezte Luke.
- Tizennyolc éves vagyok - néztem hűvösen a szemébe. Amikor csak az aggódó tekintetét kaptam cserébe, mosolyogva megöleltem.
- Semmi bajom! - fúrtam a vállába a fejem.
- Dőlj le, tv-z, igyál teát. - szavalta Ash. Csúnyán ránéztem.
- Szerintem sietnetek kéne a koncertre - utaltam arra, hogy fölösleges aggódniuk. De hiba volt, mert egy picit megszédültem, és gyorsan meg kellett kapaszkodnom a konyha asztalba.
- Itthon maradok veled - jelentette ki végül Cal.
- Nem kell... - nyögtem erőtlenebbül, mint szerettem volna.
- Figyelj Hanah, most nem kell játszanod a nagymenőt. Itthon maradsz Calummal, ő figyel rád, és ettől mi is jobban érezzük magunkat, ergó nem hívogatunk kétpercenként - mondta komolyan Michael. Luke beharapta az ajkát. Már nyitotta volna szóra a száját, amikor Calum a tenyerét a mellkasára tette.
- Nem, most én maradok vele. Ha te tennéd, ugyanúgy lebetegednél, mint ő, nem hagynád gyógyulni, és amúgy is. Ha te nem mennél, le is fújhatnátok az egész fellépést. - győzködte Calum. Annyi erőm sem maradt, hogy vitatkozzak velük. Csak lehunytam a szemem, és szép lassan elaludtam a konyhabútornak dőlve.

- Minden gyerek utálja, ha beteg! - rázta meg a fejét hitetlenkedve Cal.
- Én szerettem. - vontam meg a vállam.
- Nagyon lázas lehetsz - csóválta meg a fejét Calum. Elmosolyodtam, majd a vállára hajtottam a fejem.
- Milyen a nővéred? - kérdeztem tőle.
- Hasonlít rád. Egyébként nagyon nevetséges, hogy még nem láttad. Pont akkor utazott el, amikor mi mentünk Sydney -be. - túrt bele a hajába.
- Hiányzik? - kérdeztem.
- Igen - ismerte be. Aztán eszébe jutott valami.
- Te figyelj, Hannah! - fordult felém. - Neked hol él a családod?
- Nekem Mr. Peters a családom... - akadtam meg. Ez volt az első válasz, ami eszembe jutott.
- Kiben bízol meg a legjobban? - tette fel az újabb kérdést. Eszembe jutott az orvos, aki segített. Alig ismertem öt perce, amikor megmentett, de hittem neki, megbíztam benne.
- Nem ismered. - ráztam meg a fejem. Calum arca elkomorult. - Miért, te kiben? - törtem meg a csendet.
- A családomban, Ashtonban. És Michaelben. - ráncolta össze a homlokát.
- Luke? - kérdeztem vissza, bár tudtam a választ. A gyomrom összezsugorodott.
- Nem. Benne nem.