13. Bejegyzés - Because Of You

Hola!

 Igen, késtem, de itt a tizenharmadik bejegyzés! Az az igazság, hogy a nyelvvizsgám ütött mindent, ezért ki voltam fáradva, és nem igazán tudtam miről írni. 

 De erőt vettem magamon, és bepötyögtem ezt a néhány sort. Rengeteget segített az, hogy 30, azaz 30 feliratkozóm van. Ráadásul a kommentjeitek mindig erőt adnak, így sikerült összehoznom ezt a bejegyezést. 

 Másik dolog, hogy a másik blogom-al is elkezdtem foglalkozni. 

 Lucy, remélem elolvasod, tetszeni fog, és értékelni tudod a meglepetésemet. Kihagytam a nyálas - pervez részt. De nincs arra garancia, hogy nem lesz benne hasonló..:)

 És gonosz vagyok, mert húzlak titeket, és még mindig ködösítek..de a kövi részben elárulom, hogy mit rejtegettem eddig...;)

Jó olvasást! 

***

 Tizennyolc évesen jöttem rá, hogy betegnek lenni az egyik legszerencsétlenebb dolog. Elvégre ilyenkor nem teljesen vagy tudatodnál, gyenge vagy vitához, és hajlamos vagy olyat tenni vagy mondani, amit esetleg a közeljövőben megbánhatsz.
 Ezt tudta Luke is. Rohant hozzám haza, és Ashton állítása szerint majdnem a rajongókkal való közös fotózkodás alól is meglógott. Ha ébren lettem volna, észhez térítettem volna Luke -ot, de sajnos nem volt rá lehetőségem. A kanapén, Calum ölében, egy takaróba becsavarva aludtam, miközben ment a tévé. Nem érzékeltem a külvilágot, de Cal szerint nem maradtam le semmiről. Ashtonék meséltek a koncertről, majd jól kitárgyaltak engem.

 A vitatkozásra viszont felébredtem. Időközben Calum és Luke helyet cserélt, ezért a fejem az utóbbi combján pihent.
- Megígértük! - fonta keresztbe a karját Ash.
- Tessék? - ültem fel majd a számat beharapva pillantottam körbe. A többiek megdermedtek, láthatóan nem voltak tudatában annak, hogy a kelleténél kicsit hangosabban beszélnek.
- Végre felébredtél. Azt hittem Calum egy évre elaltat - adott a fejemre puszit Luke. Elmosolyodtam majd beletúrtam a hajamba.
- Miről beszéltetek? - tettem fel a finomított kérdést. Ash még mindig befeszülten, karba tett kézzel, ellenségesen meredt Luke -ra, Calum pedig hasonló pózban bámult engem. 
- Nem érdekes. Jobban vagy már? - kérdezte Cal.
- Persze. Köszönöm, hogy segítettél - pattantam fel a kanapéról bizonyítva azt, hogy igenis felépültem az alatt a pár óra alatt, amíg magamra hagytak.
 Nem szólt senki egy szót sem. A csönd idegtépő volt, mintha a betegségem kietlen feketesége átszállt volna a fiúkra.
 Szokatlan volt a némaság. Csalódottan meredtem Michaelre, de láthatóan gondolkodott. Átváltott a tekintetem Caluméra. Engem bámult és a szeme parázslott. Egy picit hátra hőköltem.
 Biztos voltam benne, hogy álmodom. Azt hittem,  tudatlanság ismeretlen, fantáziából alkotott világában történhet csak meg, hogy egy ilyen helyzetbe kerülök. Megszorítottam a kezem, hogy ébredjek fel. Azon kaptam magam, hogy a csuklóm, az erős fogásom alatt eléggé megfájdult, annyira, hogy felszisszenve engedtem el.
- Mit művelsz? - kérdezte Mikey. Megvontam a vállam, majd megfordultam, hogy kimenjek a nappaliból.
- Beszéltél álmodban - mondta szórakozottan Ashton.
- Igazán? - kérdeztem vissza hasonló nemtörődöttséggel. Nem volt a szokásom az ilyen, ezért nem vettem túl komolyan. - És mit mondtam?
- Hülyeségeket - vágta rá a kelleténél gyorsabban és élesebben Calum. Kitágult szemekkel megfordultam.
- Azon belül mégis mit? - ráncoltam össze a homlokom.
- A nagyját nem értettük, mert motyogtál. De egyszer kérdeztél valamit. - meredt rám gyanakodva Luke. - "Miért mondat ezt, Calum?" - idézte az én, magasabb hangomat.
 Összerezzentem. Noha nem emlékeztem az álmomra, de sejtettem, hogy Calum mondatát boncolgattam. Aztán eszembe jutott valami. Luke lehet, hogy félreértelmezte a kérdésemet. Akár elmondta neki Cal, hogy mit mondott róla, akár nem, e kérdésem mindenképpen félreérthető lehet.
- Nem tudod, hogy mire mondtad? - kérdezte Mikey.
- Nem - hazudtam. Luke megkönnyebbülten, de kissé még mindig elvontan elmosolyodott. Én is elvigyorodtam, majd könnyen hozzá léptem, és megcsókoltam. Viszonozta a hirtelen jött érzelemkitörésemet, de hallottam, ahogy Michael felmordul.
- Ha nem hagyjátok abba, videóra veszem az egészet, és felrakom a netre! - fenyegetőzött.
- Higgyünk neki? - súgta a fülembe Luke. Elmosolyodtam.
- Ne - javasoltam. Az ajkai újra rátaláltak az enyémre és hallottam, ahogy Michael felnevet.
- A teremben rajtatok kívül mindenki szingli! - szólt ránk Ash.
- Te már nem sokáig - szakadtam el Luke -tól. Aztán felnéztem...és a tekintetem beleütközött Mikey kamerájába.
- Basszus Luke, tényleg felvette! - böktem oldalba.
- És fel is tettem a netre - bólogatott elégedetten Mikey.
- Ugye nem? - kerekedett el a szemem. Luke elnevette magát.
- Egyenlőre én járok edzeni kettőnk közül. - kacsintott. Aztán eszembe jutott valami.
- Este megyünk ugye? Lucy fellépésére - néztem kíváncsian körbe.
- Persze. Egyedül az kérdéses, hogy te jössz -e. - vakarta meg az állát Luke.
- Természetesen. Teljesen jól vagyok! - húztam ki magam. -
- Ha ennyire jól vagy akár csinálhatsz is kaját - ugratott Ashton. Felvont szemöldökkel meredtem rá. Eddig általában mindig együtt főztünk
- Rendben. - vontam meg végül a vállam és bementem a konyhába. Noha a betegségemet még mindig egy picit éreztem magamon, a gyengeség még ott motoszkált a szervezetemben, de éreztem, hogy túl vagyok rajta. Nekiálltam kotyvasztani valami  kaját, amikor egy kéz fonódott a derekamra.
- Minden zavaros - ráncoltam össze a szemöldökömet. Luke csak könnyedén játszott mögöttem a hajammal.
- Én szeretem, ha valami bonyolult. Legalább nem unalmas - mondta könnyedén. Nem mondtam, de nem értettem egyet vele. Mióta felébredtem éreztem, hogy valami más lett.
- Beszélhetnénk? - jött be Ashton. Mivel engem nézett, gondoltam, hogy a mondandóját nekem címezte.
- Luke...- néztem rá. Adott egy puszit.
- Itt sem vagyok - hátrált ki. Ahtonra néztem. De ő csak odajött hozzám, majd csekkolta a kaját. Aztán a receptet. Majd a hozzávalókat is megbámulta.
- Mi van veled Ash? - kérdeztem gyanakodva. Elmosolyodott majd rám emelte a tekintetét.
- Tetszik Lucy - vonta meg a vállát. Elmosolyodtam.
- Sok újdonságot hallottam most.. - utaltam arra, hogy körülbelül az első perctől kezdve nyilvánvalóak voltak Ashton érzései.
- Igen...de akkor is. Most mit csináljak? - sóhajtott fel fáradtan. Gyorsan a készülő kajára emeltem a tekintetem, hogy ne lássa a mosolyom.
- Szerezd meg - mondtam könnyedén, miközben kavartam egyet a tésztán.
- Hannah! - utalt arra, hogy ennyi erővel kihagyhatta volna ezt a beszélgetést.
- Jól van, na! - kacsintottam.
- Ez nem vicces - rázta meg a fejét.
- Dehogynem az. Sajnos nem látod, hogy milyen fejet vágsz. És azt sem, hogy milyen grimasz ül a fejeden, amikor meglátod Lucyt. Ha így folytatod, pikk - pakk a kezeidbe fog omlani. - nevettem. Játékosan belebokszolt a vállamba.
- Ó, és te meg a nyálas kapcsolatod Luke -kal? Az meg főleg irigylésre méltó... - vonogatta a szemöldökét. Újra felnevettem, és most rajtam volt a sor, hogy vállba bökjem.
 De, addig a húsz percig, amíg megfőtt a tészta, kitartóan válaszolgattam Ashton idióta kérdéseire, és szívből véleményeztem az összes dolgot, amire kíváncsi volt Lucyvel kapcsolatban-
  Mindig is bátyát akartam. Egy olyat, aki megvéd, aki mellett biztonságban érzem magam, akivel hülyülünk, piszkál, de valójában tényleg bírjuk a másikat. Elmosolyodtam, amikor arra gondoltam, hogy nekem tulajdonképpen Ashton, Calum és Michael egyet jelent egy idősebb fiú testvérrel.

- Gyönyörű vagy! - súgta a fülembe Luke.
- Tudom - válaszoltam neki, mire mindkettőnkből kitört a röhögés. Titokban rettenetesen jól esett a bókja, de fogalmam sem volt, hogy lehetne normálisan lereagálni. Ezért dobtam be az idióta verziót.
- Nemsokára vége a turnénak - gondolkodott el Michael.
- Ez most nem lényeg. Induljunk! - nyitotta ki az ajtót határozottan Ashton. Mosolyogva mentem utána. Annyira fel volt pörögve, de jól titkolta. Vagyis lényegében csak Michael, Luke Calum és én vettük észre, hogy mennyire vibrál. Az semmi.
  Az úton Luke vezetett. Azért nem Ash, mert nem engedtük így vezetni. Simán lehetett volna, hogy annyira elgondolkodik, hogy véletlen esetleg nekiütközünk egy fának. Nem mintha nem bíztunk volna meg benne, de néha neki is kellett egy kis pihenés. Belült mellém, és kényelmesen elhelyezkedett.
 De a másik oldalamon ott volt Calum, akinek kihallatszott a füleséből a zene. Nem mondtam meg neki, de a November Rain nekem is az egyik legnagyobb kedvencem volt. Csak közelebb hajoltam hozzá, hogy kicsit jobban hajlam a balladát. A vége az lett, hogy Calum észrevett, és sokat sejtően elvigyorodott. Elővett egy headsetet és onnantól kezdve közösen hallgattuk a zenét.
 Észre sem vettem, hogy amíg mi hátul Callal elvoltunk, Luke szinte végig minket nézett a visszapillantó-tükörben. .

 A rockeres csaj imidzsemet az tette tönkre, amikor bejelentettem, hogy beleszerettem az ír táncba. Rajtam kívűl egyedül Ashnak tetszett a produkció, vagyis inkább a fehér, testhez simulós ruhában kecsesen táncoló
Lucy nyerte el az ámulatát.
- Ott jön! - mutatott balra Mikey. Mind az öten a közeledő Lucyt néztük. Most már rendes ruhában volt, de arca még midig sugárzott.
- Nagyon ügyes voltál! - öleltem meg. - Szerencséd, hogy neked nem kellett szteppelned.
- Igen - nevetett, majd a többieket is átkarolta. - Köszönöm, hogy eljöttetek!
- Nem tesz semmit. Elvileg Hannah nem is nézhetett volna meg - somolygott Ashton. Csúnyán ránéztem.
- Csak beteg voltam. Szerencsére ilyen pár órás vírus volt - magyaráztam, Lucy pedig mosolyogva bólogatott.
 Beszélgettünk még egy darabig, majd egyszer csak eszembe jutott valami. Jelentőség teljesen Ashtonra nézett. Ő is visszameredt rám, de láttam a tekintetében, hogy nyoma sincs a délutáni határozottságának.
 Akkor egyetértettünk, hogy Ashton ideje fogytán, és, ha tényleg tetszik neki Lucy, akkor meg kell szereznie. Azt pedig ugye nem lehet egy nap alatt..
 Felvontam a szemöldökömet. Ash megrázta a fejét. Felsóhajtottam.
- Lucy lenne egy... - fordultam a lány felé.
- Neem! - vágott közbe Ashton. Mindannyian kérdően ránéztünk. - Nekem lenne egy kérdésem.
 Luke, Calum Michael és én sokat sejtően összenéztünk. Ők belementek a tervbe, támogatták is.
- Mond - vonta meg a vállát nevetve Lucy.
- Lenne kedved velünk jönni a turné utolsó három állomására? - kérdezte Ashton. A keze a háta mögött volt, és láttam, hogy tördeli.
 Lucy vidám arckifejezése komorrá alakult át. Ökölbe szorítottam a kezem. A francba. Az elutasítástól féltünk mindnyájan.
- Figyeljetek nekem itt...vagyis..én itt... - kereste a szavakat.
- Megértjük, ha nemet mondasz. - mondtam csendesen. Lucy lehorgasztotta a fejét.
- Nem...ajj, ez nagyon fura. De..ha nem vagyok terhetekre, mennék - nézett fel egyenes Ashton szemeibe.
- Dehogy zavarsz! - nevetett fel Mikey. Én pedig gyorsan átöleltem Lucyt. Belenevetett a vállamba, de erősített a szorításán.
 És azon az este csak leültünk egy padhoz és beszélgettünk. Mindenki boldog volt. Luke keze végig a derekamon volt, Lucyt faggatuk, meséltünk. Azon az este nem számított semmi. Gondtalanok voltunk, csak pár fiatal, beszélgettünk mindennapi dolgokról, áradoztunk olyan dolgokról, ami nem minden velünk egykorúnak adatik meg.
 Úgy éreztem, semmi rossz nem történhet. Zakatolt a szívem, úgy éreztem, végre van hova tartoznom.


De este eszembe jutott valami. Amikor Luke zuhanyzott odahívtam a szobámba Calumot.
- Miért nem bízol Luke -ban? - tettem fel egyszerűen a kérdést, mindenfajta kerítés nélkül.
- Bonyolult.
- Van időm...
- Nem. Nincs időd Hannah. - nézett végre a szemembe. Felsóhajtottam. - Ezt nem tudnád megérteni, nem bántásból mondom. De egyenlőre nem kell félned. Luke jobban szeret, mint hinnéd - mondta nyersen engem pedig átjárt a boldogság.
- Mindenki követ el hibákat Hannah, csak ezt jegyezd meg - hátrált ki Calum. Rögtön elmúlt az örömöm.
- Óóó, nem. Nem mehetsz ki! Elegem van, hogy mindig csak hülye félmondatokat hagysz magad után. Most itt maradsz és szépen elmondod, hogy mire gondolsz! - követelőztem enyhén könyörögve.
- Ugye tudod, hogy Luke nem szereti, ha beszélgetünk? - fordult vissza.
- Nem...miért ne bírná?
- Félt tőlem. Főleg azóta, mióta álmodban motyogtál...- tette hozzá hűvösen, majd véglegesen lelépett. De nem állítottam meg. Végre tudtam, miért neheztel rám Calum. Mert, még, ha öntudatlanul is, de elárultam egy kicsit a hülye mondatommal.
 És én még azt hittem, hogy felnőtt emberekkel vagyok körülvéve.

- Nagyon el vagy gondolkodva - jött be Lués ke mosolyogva. A haja még nedves volt, és frissen borotválkozott. Rámosolyogtam.
- Igen - álltam fel, majd odaléptem hozzá és csókot leheltem az ajkaira. Lágyan beletúrt a hajamba.
- Már csak három állomás - suttogta a fülembe - És visszamegyünk Ausztráliába. Ott végre egyedül lehetünk...
- Jöttök megnézni magunkat a tv -ben? - nyitott be Mikey. - Ó, bocsánat.
- Erről beszéltem - nyögött fel Luke. Felnevettem.
- Én megyek - adtam egy puszit Luke arcára. Felkapott a karjába, és vonultunk be a nappaliba, ahol ledobott a kanéra.
- Köszönöm szépen! - mondtam tetetett dühvel. Luke elmosolyodott, majd befészkelte magát mellém.
 Az egyik ír adón a koncertjük ment. Michaelel és Calummal rengeteget tudtunk nevetni különféle dolgokon, Ashton néha vigyorgott, de ő gondolkozott, Luke pedig a késő esti szendvicsét tolta be (amiből természetesen elcsentem egy kis falatot).
 Ha tudtam volna, hogy mi jön utána, sokkal jobban megbecsülöm a pillanatokat. Sokkal, sokkal jobban.