Prológus

Hi guys!

Omg... Már a második évad *-*
Szokás szerint késtem a bejegyzéssel... De hát fogalmam sem volt, hogy adagoljam ezt a részt, és csak reménykedek, hogy nem szúrtam el...
Tudom, nem valami fényes kezdés... ráadásul van, amit végül kivágtam, sorry Lucy H!
[ideisnézzetekbe, havanidőtök pls]

Jó olvasást!

***

Luke Hemmings

 Mintha repülőn lettem volna. A napok kezdtek egyre inkább elhomályosulni, majd végül már mindent beterített a hatalmas fehér ködfelhő.

- Úgy készülj, hogy nemsokára stúdiózunk, és mindenki átjön ma dalt írni - hadarta a telefonba Michael.  Megakadtam egy szónál. 

- Mindenki? Úgy érted... Mindenki? - hunytam le szorosan a szemem. Nem tudtam, hogy nemleges, vagy igen választ szerettem volna hallani, csak tudni akartam valamit Hannahról. 

- Igen, Luke. Hannah is ott lesz - sóhajtott fáradtan Michael. - Két hónap után nem értem, mit lepődsz meg ezen. 

 Két hónap? 

- Mi a mai dátum? - kérdeztem döbbenten. 

- 2015. Május 30 - hallottam Michael hangján, hogy unott. Nem válaszoltam, azon agyaltam, hogy telhetettel el két hónap úgy,hogy semmire sem emlékszem. 

- Figyelj Luke, amíg a többiek nem érkeznek, nekem van még dolgom. Hat körül legyél itt, jó? - kérte szájbarágósan. 

- Ott leszek - ígértem, majd kinyomtam a telefont. 

 Letettem a telefont az asztalra, majd a gardróbszekrény ajtaján elhelyezett tükrön megpillantottam a tükörképemet. Felhúzott szemmel vizsgáltam a vonásaimat. A hajam rendesen kócos volt, az arcom sápadt, a szemem beesett, alatta sötét karikákkal, esetlen, nyurgának tűntem, a beállásom szerencsétlen volt, az összhatás pedig kritikán aluli. 

 Kezdtem észrevenni, hogy tényleg baj van. 

 - Látom mind a ketten ide jövünk... Népszerű ez a ház - nevetett a pizzafutár. Nem válaszoltam, csak üresen rábámultam. Ashtonék háza csak egy egyszerű családi otthon, nem értettem, miért titulálja népszerűen.
- Majd én beviszem a kaját - kotortam elő néhány bankjegyet, majd a futár kezébe nyomtam. - A visszajárót tartsa meg.
- További szép estét! - húzott el gyorsan. Nem figyeltem, mennyi pénzt szedtem elő, de gondoltam, hogy alaposan meghaladta az eredeti árat. De nem érdekelt. Valakinek legyen egy jó napja.
 Beharaptam az ajkam, majd az ajtó felé vettem az irányt. Szánalmasnak tartottam magam, amiért ennyire félek velük [vele] találkozni, de erőt vettem magamon, és végül határozottan bekopogtam, majd benyitottam.
- Sziasztok! - köszöntem hangosan. Gyorsan körbenéztem. Már mindenki ott volt. A kanén ültek, a dohányzóasztalon pedig egy csomó vázlatpapír és ital volt.
 A kanapé szélén Calum ült, aki éppen valamin Michaelell röhögött. A másik végében Hannah beszélgetett Ashtonnal, de láthatólag ők sem túl komolyan, mert mindkettőjük nevetett.
 Nem bírtam róla levenni a szemem.
 A haja sötétebbnek tűnt, a bőre világosabbnak, a vonásai kifinomultabbnak, a szeme gyönyörűbbnek, az alakja pedig teltebbnek tűnt.
- Nem is tudtam, hogy újabban pizzafutárként funkcionálsz - köszöntött Michael. Hannah odakapta a fejét, kíváncsian rám nézett.
 Egy pillanatra láttam a szemében felcsillanni a fájdalmat,  de aztán a tekintete újra vidám lett. 

Miután köszöntöttem mindenkit, Calum rátért a lényegre.
- Luke, te Ashtonnal próbálj dalokat írni, én pedig Michaellel állok össze - dörzsölte a kezét.
- És velem - tette hozzá Hannah - Én leszek az, aki majd röhög a mesterműveiteken.
- Meg ne próbáld - fenyegetőzött Michael - A végén belefulladsz a röhögőgörcsbe.
- Majd meglátjuk - vigyorgott elégetetten Hannah, én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy; baszki, miért ennyire tökéletes?
- Nemsokára mehetünk majd stúdiózni is - tette hozzá Ash. Próbáltam elvigyorodni, miközben végig Hannaht figyeltem, aki viszont a mobilját nézte árgus szemekkel.
- Telefont vársz? - kérdezem kíváncsian. A fejemben az új barátja képe jelenik meg, ahogy félti őt más férfiak társaságától.
- Igen... Egy közeli ismerősöm orvosnak készül, és tegnap nálam volt, amikor rosszul lettem, de nem kellett bevinni a kórházba. Azt mondta, ma este kideríti a tüneteim alapján, hogy mi bajom volt - ráncolta a szemöldökét.
- Akkor már jól vagy, ugye? - kérdeztem úgy, hogy közben igyekeztem az aggodalmat nem mutatni a hangommal.
- Persze - biccentett Hannah. - Szerintem most együk meg a pizzát, mielőtt kihűl.
- Igaz - szedte le gyorsan a tetőt Michael a dobozokról.


 Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer oldott lesz a hangulat, fesztelen állapotban nevetek azon, amin a többiek.
 Olyan volt, mintha az elmúlt két hónap törlődött volna, sőt, igazából mintha a többiek életem legnagyobb hibáját is elfelejtették.
 Könnyű volt így eltölteni az estét, dalt írni, beszélgetni, nem tudni, hogy mit hoz a következő pár óra.

- Bocsánat, telefon - húzta ki a mobilját a zsebéből Hannah. Nálunk volt, segített dalszöveget írni, és mi több, klassz segítség volt.
 A csengőhangján meglepődtem. A Blink - 128 I miss you piano cover dallamai töltötték be a szobát, én pedig gondoltam, hogy Hannah nem véletlenül választotta ezt.
 Hannah lement a napaliba, mi pedig Ashtonnal visszagörnyedtünk a papírjaink fölé.

 Percek teltek el, dalok álltak össze, dallamok alakultak meg.

- Láttátok Hannaht? - nyitott be Michael.
- Lement telefonálni... úgy háromnegyed órája - ráncoltam a szemöldökömet.
- Mindegy, megnézzük - jött be Calum is.
- Megyek veletek. Muszály egy kicsit állnom - nyújtózkodtam. Ashton gyorsan lefirkantott még egy sort, aztán ő is feltápászkodott.

 A lépcsőn lefelé menet láttam, hogy Hannah a kanapén ül, a térdeit a nyaka alá emelte, és kitágult szemekkel, üresen mered a semmibe. 

- Mi történt? - siettem le gyorsan. Hannah rám emelte a tekintetét, majd az ajkait beharapva gyorsan el is kapta. 

- Baj van? - kérdezte aggódva Ashton. 

 Nem kaptunk választ, de látszott, hogy Hannah egyre jobban kezd szétesni. 

- Az orvos hívot vissza? - kérdeztem kíváncsian. Hannaht nehezen bólintott, majd erősen ökölbe szorította a karját, miközben egyre elhatalmasodott rajta a pánik. 

 Odaléptem hozzá, hogy kiengedjem a görcsösen szorító ujjait, de hátrébb kúszott. 

- Ne érj hozzám, kérlek - mondta csendesen könyörögve. Éreztem, hogy baj van, és kétségbeesetten Ashtonra néztem. 

 Ő hasonló pillantással nézett vissza rám, de aztán csak vártunk. 

 Aztán Hannah felkapta a fejét, de nem nézett senkire. 

- Terhes vagyok - suttogta halkan, de gyötrelmesen. Megállt bennem az ütő. 

   Michael tért vissza először a sokkból. 

- De azt hittem, te meg Luke sohasem... - harapta félbe a mondatát. Erősen összeszorítottam a szemem, és könyörögtem, hogy ne legyen igaz, amit gondolok. 

- Én... Calumtől van - szorította össze a kezét, majd egy könnycsepp legördült az arcán.  

 Aztán annyira zavaros volt minden. Láttam, ahogy Hannah a térdeibe fúrja az arcát, miközben egyre jobban, de némán sír. 

 Aztán Calumre tévedt a tekintetem, aki ökölbe szorította a kezét, és az arcán annyiféle érzelem futott át, hogy nem tudtam rendesen érzékelni. 

 Ashton és Michael szemei közöttünk cikáztak, de láthatóan ők sem fogták fel teljesen a tényt. 

 És akkor nem bírtam tovább. Határozott léptekkel elhagytam a nappalit, feltéptem az ajtót, majd kiültem a viharba. A szél kiss hííján elfújt, de nem zavart, hisz a könnyeket is elsodorta, amik olyan gyorsan folytak az arcomról.